Nagy izgalommal készülődtem június 11-én, mert a Pure Alapítvány Jubileumi Estje volt az Akvárium Klubban, Budapesten. Szerettem volna eljutni, mert kíváncsi voltam az alapítványra, illetve a szellemiségére, vajon miért is jó ott a tinilányoknak. Nem csalódtam, szuper este volt. Előadások, énekes fellépés és persze a lányok bemutatója. Mindezt keresztény zenére, kulturált körülmények között. Az est során ismét megbizonyosodhattam arról, hogy jó a Pure képzésére járni, mert az önbizalomról, önismeretről szól, ami különösen fontos ennek a korosztálynak. De ne is én beszéljek a Pure-ról, hanem egyik végzős tagja, Kata küldte nekünk ezt a beszámolót, ami többet mond minden szerkesztői beszámolónál.☺
Margó
Kedves Te, aki ezt olvasod!
Azért írok, mert részt vettem egy programon, ami segített elfogadni magam úgy, ahogy vagyok (jó, ez még folyamatban van, de sokat lökött rajta!:) ) A program neve Pure-You are called, ami szerintem sokkal, de sokkal jobban mutatja az egészet, mint a régi név (Pure Fashion), mert nekem ez tényleg az önelfogadásról, önismeretről, és önbizalomról szólt. És nem a divatról. Vagyis igen, kicsit arról is, mert nem hinnéd, mennyire számít egy mosoly a megjelenésedben! (Mellékelt példa: Családi találkozón az unokatesóm ruhájában voltam, ami kicsi volt rám, és egyáltalán nem éreztem magam szépnek, sőt, nagyon feszengtem. Aztán odamentem – mosolyogva! ez lényeges- nagymamám egyik testvéréhez, és mit mond? Azt, hogy mennyire csinos vagyok!…) Szóval végül is összekapcsolódik a két dolog, a külsőnk és a belsőnk, de mindkettő belülről, belőlünk indul.
De azt hiszem, itt nem szabad megállni, mert mit érnénk vele, ha lenne egy csomó önbizalommal teli ember, aki ismeri is magát? Igazából nagyon sokat.???? De ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem ülhetünk otthon úgy, hogy minden rendben van, mert én rendben vagyok. Mert rengetegen nem! Úgyhogy ez az igazi lényeg , amire az egész kifut, hogy ha Te úgy érzed, sínen vagy és elfogadtad önmagadat, akkor menj oda a többiekhez, mert nem mindenki olyan szerencsés, hogy kap megerősítést!❤❤
Kata