Ajánló

Gary Wilkerson: Kés, kereszt és a hit embere

írta: BellaGirl

A fiatal generációnál sorsdöntő, hogy hogyan áll hozzá az élet nagy kérdéseihez. Akar-e élni, van-e élő hite Jézusban, tudja-e, hogy milyen elhívásban van része, tudja-e, hogy Istennek személyre szabott célja van vele, tudja-e, hogy nem csak erre a földi életre rendezkedhetünk be, és vajon tudja-e, hogy meg lehet szenvedélyektől ténylegesen és véglegesen szabadulni?

A gyülekezet könyvárusító polca előtt lettem figyelmes erre a vaskos könyvre. Akkor még csak egy videómegosztón láttam egy-két üzenetet David Wilkersontól, amik megrázóak voltak számomra. Még nem tudtam, hogy egy teljes életrajzot fogok olvasni: a pőre valóságában egy Isten emberének az életét. Isten csodálatos módon használta őt. Ugyanakkor egy esendő ember volt, tele kérdéssel, szenvedéllyel, fájdalommal.

Isten edényei vagyunk. Jeremiás könyvében is, de máshol is olvashatunk arról, hogy Isten cserépedénynek hívja az embert. Gondolkodtam, hogy miért. Mert sárból formált bennünket, mert törékenyek vagyunk, mind testileg, mind lelkileg, főleg, mi nők. Továbbá, mert vizet, azaz az Ő szellemét leheli belénk, a Szent Szellemet. A cserépedény használati tárgy, amit az Alkotónk a rendeltetésének megfelelően használ, hisz van ivásra, van rengeteg dologra szánt edény.

Ahogy olvastam a könyvet, egyre jobban felsejlett bennem, hogy olyan lehetett pl. Illés, mint David Wilkerson. Isten adott a prófétáknak szerepet, majd legtöbbjüknek nem csak egyfajta elhívása volt, hanem Isten több dolgot is végrehajtott rajtuk keresztül.
Az életrajzot a fia, Gary írta meg róla. Hiteles képet ad, a munkatársai és a közeli rokonok, barátok tollából, de legjobban a saját, gyermeki nézőpontjából élveztem, ahogy bemutatja az apját. Nem szépít, leír mindent úgy, ahogy volt.

Ami miatt sokan ismerhetik David Wilkerson nevét, az a „Kereszt az aszfaltdzsungelben” (vagy „Kés és kereszt”) c. könyv. A hatvanas években New York utcáin egy evangélista sétált, ő volt David, aki a lecsúszott társadalombeli tizenévesek heroinfüggő tagjait karolta föl. Az egész világ elképedt azon, hogy egy elvetemült bandatag is megtér, Nicky, akit sosem szerettek, sőt, ez olvasható róla: „Nicky Cruz egy Puerto Ricóban született, teista sátánista családba, ahol a szülei brutálisan bántalmazták mind fizikailag, mind szellemileg. Anyja egyszer azt mondta neki, hogy nem akarta őt, apja pedig bezárta egy galambokkal teli helyiségbe. Tizenkilencen voltak testvérek (tizenhét fiú-, és egy lánytestvér), így nem csak bántalmazták, hanem el is hanyagolták.” David pedig azt mondta neki, hogy Jézus szereti őt, és ez a mondat nem hagyta nyugodni. A könyv több, mint 15 millió példányszámban fogyott el világszerte. A könyv sikerén felbuzdulva, egy szenzációs filmet is készítettek, ugyanezzel a címmel. Azt mondják, hogy a kereszténység legnézettebb filmje. Szerintem van olyan behatása egy keresztény életére, mint mondjuk a „Hair” egy átlag fiatal életére, csak éppen a két film ellentéte egymásnak; a hippimozgalom hullámát csitítja az a hatalmas ébredés, ami akkor Wilkerson megjelenésével indult el Amerikában, és szerteágazott az egész világban.

A könyv az ő életét követi végig, születésétől kezdve, ezen a fent említett epizódon át, amikor az volt a küldetése, hogy az elesett, drogozó fiatalokat kihúzza ebből a mély gödörből, és a megtérés üzenetével kivezesse őket a világosságra. Majd ez a korszak lezárult, és Isten más feladatot adott neki…

Ha felkeltettem a kíváncsiságodat, ajánlom figyelmedbe azt a tömény, szívfájdító és néha megmosolyogtató művet, ami hiszem, hogy kellően felfelé íveli az elhívásról alkotott képed.
Az Országos Ifjúsági Misszió adta ki a könyvet. Földesi Tamás, a misszió vezetője így fejezi be az ajánlóját:

„Imádkozom, hogy az ő élete jelentsen inspirációt a mi generációnk számára is.”

A Kés és kereszt c. filmet IDE kattintva tudod megnézni. 

 

 

 A legszebbeket kívánom:

Viktória, a Bella Girl egyik lelkes olvasója

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: