sticky-logo

Orbán Stefi

Sziasztok!

       Orbán Stefi vagyok, 24 éves, brassói, erdélyi lány. Jelenleg nem tanulok, és nem is dolgozom. Ezáltal is tanít az Úr hitből élni. Jelenleg egy pihenő időszakban vagyok, ahol Istenre tekinthetek többet, és megláthatom az Ő akaratát az életemre nézve. Szeretek önkénteskedni, érdekel az önfejlesztés, Krisztus szemével nézve. Ez az időszak lehetővé tette számomra, hogy A Válaszd az életet Egyesülethez, egy román, keresztény fiatalok, főként egyetemisták felé szolgáló egyesülethez csatlakozhassak. Kb. két hónapja vagyok náluk önkéntes. Ebben az időszakban ismertem meg a mozgássérültekkel való önkéntesség szépségét és nehézségét is. Emellett Isten ajtókat nyitott ki, a Krisztusban való növekedés területén is, például a Szabadság Krisztusban nevű kurzus segítségével, vagy A tanítványság alapjai tanulmány segítségével. Nemrég egy keresztény, román önfejlesztési kurzust is elkezdhettem. Szeretem az emberekkel való kapcsolódást, rajzolni, és nem utolsó sorban írni. 

       A Bella girl Magazinnal 2019-ben találkoztam először, egy nyomtatott magazin révén, Budapesten levő látogatásomkor. Annyira megfogott a keresztény értékek közvetítése, hogy már akkor megfogalmazódott bennem, hogy egyszer talán én is írhatnék ide. Az Úr nem feledkezett meg erről a vágyamról, és megtérésem előtt nem sokkal, 2022 februárjában egy futó gondolat folytán jelentkeztem az írói csapatba. A Bella girl missziója számomra azért fontos, mert a lányok a szívemen vannak, és tudom, hogy nagyon éheztem a valós értékek megismerésére én is, fiatalabb koromban. Itt megtaláltam a helyem, és egy hiteles, igaz barátokat adó közösségre is találtam. Nem bántam meg, hogy jelentkeztem!

 

Stefi

 

15 49.0138 8.38624 arrow 0 bullet 1 4000 1 0 horizontal https://bellagirlmagazin.hu 300 1