Ismered azt az érzést, amikor pontosan tudod, mit kellene tenned? Nem feltétlenül azért, mert te is ezt szeretnéd, hanem mert ezt várják tőled. A családod, a környezeted, a közösséged vagy éppen te saját magadtól.
Mária és Márta története nemcsak a mindennapi rohanásról szól, hanem egy mélyebb kérdésről is: merjük-e átlépni a láthatatlan kereteinket, hogy egyszerűen csak odaüljünk Jézus lábához?
Mintha mindannyiunk körül lennének láthatatlan keretek, amelyek kijelölik, hogyan viselkedjünk, milyen szerepet töltsünk be, és hol van a helyünk.
De vajon mindig ott van a helyünk, ahol mások szerint lennünk kellene?
Két testvér. Két döntés.
A Bibliában találkozunk két nővel, Máriával és Mártával, akiknek a története ma is meglepően ismerős lehet.
Márta a vendéglátás feladataival foglalatoskodott. Sürgött-forgott, gondoskodott a vendégekről, igyekezett mindent jól csinálni. Mária azonban valami szokatlant tett: leült Jézus lábához, és hallgatta a tanítását.
Ez a korabeli társadalmi elvárások között különösen jelentős döntés volt. Jézus lábánál ülni ugyanis a tanítványi tanulás kifejezése volt. Mária nem pusztán jelen akart lenni: tanulni szeretett volna Jézustól.
Jézus nem a szerepeinket nézi, hanem a szívünket. Mária választása arra emlékeztet, hogy a tanítványság nem a külső elvárásoknak való megfelelésről szól, hanem a Jézussal való személyes kapcsolatról.
A legszebb az egészben Jézus reakciója.
Nem utasította vissza Máriát, és nem küldte vissza a konyhába. Ehelyett megvédte a döntését: „Mária a jó részt választotta.” (Lukács 10,42)
Jézus ezzel nem Márta munkáját értékelte le. Arra emlékeztette, hogy a sok fontos teendő között könnyen szem elől téveszthetjük azt, ami igazán lényeges.
És ez ma is elgondolkodtató.
Hajlamosak vagyunk – akár jó szándékból, akár megszokásból – láthatatlan keretek közé szorítani másokat és önmagunkat. Eldönteni, kinek hol a helye, ki hogyan szolgálhat, és kinek kellene inkább a háttérben maradnia.
De vajon a saját elvárásaink közelebb visznek bennünket Jézushoz, vagy éppen akadályoznak ebben?
Amikor egy lány vagy nő bátran megszólal, kérdez, vagy használni szeretné az Istentől kapott ajándékait, bátorítjuk őt? Vagy észrevétlenül is a megszokott szerepek közé próbáljuk visszaterelni?
És mi magunk?
Lehet, hogy annyira igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, hogy közben éppen arra nem jut időnk, akinek a legfontosabbnak kellene lennie?
Jézus arra hív, hogy
ne mások elvárásai, hanem a vele való kapcsolat határozza meg, kik vagyunk.
Csendesedj el, és gondold át!
- Melyek azok a láthatatlan elvárások, amelyek túlságosan meghatározzák a döntéseidet?
- Hogyan tudnál ezen a héten időt szakítani arra, hogy a teendőidet félretéve egyszerűen csak Jézussal legyél?
- Van a környezetedben olyan lány vagy nő, akit bátoríthatnál abban, hogy kibontakoztassa Istentől kapott ajándékait?
Kedves Bella-lány!
Ne feledd: Jézus nemcsak arra hív, hogy tegyél érte valamit, hanem mindenekelőtt arra, hogy vele legyél.
Lehet, hogy ma éppen ez a „jobb rész”: félretenni egy időre az elvárásokat, és egyszerűen csak leülni Jézus lábához.
Bibliai háttér: Lukács 10,38–42.
Ne feledd: értékes vagy!
