Drága Bella Girl Olvasónk!
Te is ismered azt az érzést, amikor a mindennapok láthatatlan terhei és harcai teljesen maguk alá temetnek? Amikor úgy érzed, hogy senki sem látja, amin keresztülmész, mintha a küzdelmeid senkinek sem számítanának, és egyedül, teljesen magányosan kellene megvívnod őket a négy fal között?
Gondolj a sokadik feladatra, amit éjszaka, a végletekig kimerülten, vagy napközben, az utolsó csepp energiádat mozgósítva végzel el. Ott ülsz csendben, a teljes mentális ködöt leküzdve, és csak teszed a dolgod, miközben a szíved ordítani tudna a fáradtságtól. Gondolj arra az újabb, nehéz lépésre, amit a bénító szorongás, a rád törő depresszió vagy egy hirtelen érkező fájdalomhullám közepette is megteszel, mert úgy érzed, muszáj bírnod.
Ilyenkor olyan könnyű elhinni a hazugságot, mintha egy láthatatlan, áthatolhatatlan burokba lennél zárva. Mintha el lennél vágva a világtól, és a szenvedésed visszhang nélkül veszne el a sötétben.
De kérlek, állj meg most egy pillanatra, tedd a kezed a szívedre, és lélegezz fel:
van Valaki, aki pontosan ebben a másodpercben is lát téged. Van, akinek ezek az elfeledettnek, jelentéktelennek tűnő pillanatok és a csendes, párnák közé rejtett könnyeid a legértékesebbek.
Az élő Isten a legmélyebb kimerültségedben és a legnagyobb magányodban is ott ül melletted. Ő nem egy távoli, rideg szemlélő, aki elvárásokat támaszt feléd. Jól ismeri a fájdalmadat, hiszen Jézus maga is átélte azt hús-vér testben – tudja, milyen a magány, a fizikai kín és a lelki gyötrelem.
Isten nincs távol tőled, és egyetlen lélegzetvételedről sem feledkezett meg.
Menjünk ma együtt Elé, és mondjuk el Neki csendben:
Drága Mennyei Atyám! Te látod a láthatatlan harcaimat, és ismered a könnyeimet, amiket senki más nem lát. Köszönöm, hogy a legnagyobb mentális ködben és kimerültségben sem hagysz magamra. Kérlek, ölelj át a jelenléteddel, és emlékeztess arra, hogy nem kell mindent egyedül bírnom. Nálad biztonságban vagyok. Ámen.
Szeretettel:
Kincs Fanni
