Kedves Olvasó!
Te hogyan látod Istent? Milyen tulajdonságait, jellemvonásait mutatta meg neked személyesen?
Annyira szeretem Istenben, hogy mindig úgy szól hozzám, ahogy megismertem Őt, olyan módon, ami hozzám közel áll.
Szeretem, hogy amikor elmond valamit nekem személyesen, megerősíti azt egy igeversen vagy egy másik emberen keresztül.
Szeretem, hogy Istennek mindenkivel egyedi, személyes kapcsolata van, és ha ezeket megbeszéljük a barátainkkal, egymás hite által épülni tudunk.
Hozzád is személyesen szól, csak vedd észre. Egy igevers, egy ének, egy aranyos kisgyermek mosolya által is szól. Mindig oly módon szól, ami a legközelebb áll hozzád. Olyan dolgok által, amiket te szeretsz. Csodálatos, hogy Isten minden embernek más-más tulajdonságát mutatja meg. Lehet te azt tapasztaltad meg jobban, hogy Ő a szeretet, Ő gondviselő Atyád, vagy Ő az aki megbocsát neked. Isten ismer téged és egyedinek alkotott. Ha igazán szeretnéd megismerni Őt, akkor az Ő igéjében mindent megtudhatsz Róla.
Én kiskorom óta, úgy tekintek Istenre, mint a legjobb barátomra. Hálás vagyok, hogy már gyerekkorom óta velem van, fogja a kezem, egyengeti az ösvényeimet. És ami a legfontosabb: szeret. Ez a szeretet mindig megmosolyogtat vagy épp örömkönnyeket fakaszt.
Nem számít hány éves vagyok, hogy már elsőre vagy századjára hallom, hogy Isten szeret, mindig boldoggá tesz.
Szerintem nagyon fontos, hogy gyermeki hittel fogadjuk el Jézus szeretetét, és engedjük, hogy megérintsen úgy, mint először. Most fiatal koromban is ezt tapasztalom, hogy Isten a legjobb barátom. Mindig szeret, mindig velem van, tanácsot ad nekem, mikor nehéz döntenem, csak kérnem kell és Ő megmutatja a helyes ösvényt. Olyan jó, hogy mindent megbeszélhetek vele. Amikor örülök valaminek, például meglátok egy szép virágot, tudom, hogy azt Isten nekem teremtette. Ekkor elmosolyodom, felnézek az égre és elmondom neki, hogy milyen jó volt napom. Vagy ha épp szomorú vagyok, Ő megvigasztal és szeretetével átölel. Vele bármikor beszélhetek: reggel, amikor felébredek, amikor zuhanyzok, sétálok, házimunkát csinálok vagy épp sütök. Ő mindig meghallgat. Egész nap velem van, fogja a kezem, és olyan jó így minden napom, hogy Istennel beszélgetek.
Isten szeretné, ha beszélgetnél Vele, szólnál hozzá és Jézus által igazán megismernéd Őt, mint legjobb barátodat. Hisz Jézus a barátainak nevez minket.
Bátorítalak arra, hogy beszélgess Istennel egész nap! Mondd el neki milyen volt a napod, miért vagy hálás! Add át Neki a gondjait, beszélj Neki a családodról, a barátaidról, egyszerűen mindenről, mert Ő mindig veled van, meghallgat, és ami még jobb: mindig válaszol. Csak vedd észre!
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. (János 15:15)
Akinek szíve tiszta, beszéde kedves, annak barátja a király. (Példabeszédek 22:11)
Írta: Hajducsi Jessica Tamara