Kedves BellaGirl!
Mióta az eszemet tudom, keresztény vagyok, és mostanában kezdem úgy érezni, hogy a lányokhoz vonzódok úgy, ahogy a fiúkhoz kellene. Tudnál tanácsot adni, hogy keresztényként mit csináljak?
BELLA GIRL TANÁCSA:
Fontos, hogy tudd, hogy Isten nagyon szeret Téged. Jézus meghalt a bűneidért és ha ezt tudod és elfogadtad, akkor Ő megígérte, hogy tisztára mos és megbocsátja a megbánt bűnöket. Ne gondold azt, hogy Isten elfordul tőled amiatt, hogy úgy érzed, a lányokhoz vonzódsz és ilyen gondolatok kísértenek. Ettől nem leszel Isten szemében tisztátalanabb, mint mi, a többi lány, akik férfiakhoz vonzódunk és bűnös gondolatokkal, kísértésekkel szembesülünk. De ez egy harc, amit meg kell harcolni, hittel, kitartással, imával, az Ige és a Szentlélek ereje által, bölcs tanácsadó és elszámoltató segítségével. Nem az a bűn, hogy kísértve vagyunk, hanem az, ha engedünk neki. Ha teret adunk neki és megéljük a bűnt, akkor már elbukunk.
Azt mondják, hogy gyakoriak a tinédzser lányok körében a hasonló gondolatok, hogy úgy érzik, a lányokhoz vonzódnak inkább és velük tudnának belsőséges kapcsolatot kialakítani. Ez lehet tehát akár az életkorral járó sajátság is, ami pár kósza gondolat és hónap után eltűnik az életedből.
A homoszexualitás és az azonos neműekhez való vonzalom legtöbbször különben pszichológiai okokra vezethető vissza. Legalábbis én is ezt láttam az ismerőseimnél illetve ilyen bizonyságtételeket hallottam. (Tudom, hogy ezzel sokan nem értenek egyet a világban, mert az uralkodó elképzelés az, hogy az emberek így születnek, de úgy látom az Igében, hogy ez nem így van.)
A teljes cikk a nyomtatott Bella Girl Magazinunk első nyári számában olvasható. IDE kattintva az aktuális lapszám megvásárolható és a következő két lapszámunk előfizethető.