Test+lélek

Soha nincs késő reménykedni

anorexiás lány méri a derékbőségét

Jázmin kis kora óta a sikerre törekedett, és mindene megvolt ahhoz, hogy elérje. Határozott volt és eltökélt, és mindenben, amit tett, a tökéletességre törekedett. De valahol, a sikerhez vezető úton, pont ezek a tulajdonságok kezdtek több fájdalmat okozni, mint örömet.

Tehetséges táncos volt, és minél fontosabbá vált számára a tánc, annál több figyelmet fordított az alakjára és a méreteire. Nem sokkal a 15. születésnapja után édesanyjánál tüdőrákot diagnosztizáltak, hamarosan meg is halt. A kislányt a veszteség  mélyen megrendítette. Padlóra került, és küszködött, hogy úrrá legyen a bánatán. Azt szerette volna, ha az anyukája büszke lenne rá, így mindent megtett azért, hogy még jobb táncos váljon belőle. Úgy gondolta, ennek eléréséhez az egyetlen lehetőség a fogyás, így egy egészséges étkezési tervet készített a családjának. Azonban ő ezt túlzásba vitte, így nyerve irányítást az élete felett.>

táncos lány

16 éves korában Jázminnál anorexia nervosat állapítottak meg, és beutalták egy kórház evési zavarokkal foglalkozó osztályára. Ő azt gondolta, hogy mindenki túlreagálja a dolgot, de mikor meglátta a többi beteget, és megtudta, hogy 4-6 hétig a kórházban kell maradnia, kezdte megérteni, milyen súlyos a betegsége. Addigra már szörnyű károsodásnak tette ki a szervezetét. Csontjai a csontritkulás korai jeleit mutatták, elmaradt a menstruációja (veszélyeztetve a képességét, hogy gyermeke lehessen), és a pulzusa annyira alacsony volt, hogy egy szívroham végezhetett volna vele.

Nem csak a fizikai teste szenvedett;
egész élete egy zűrzavar volt.

„Minden nap egy állandó küzdelem volt, hogy korlátozzam az evésemet, és a lehető legtöbbet gyakoroljak. Mások előtt igyekeztem a legkevesebbet enni, elrejteni az ételt vagy kidobni. Edzettem iskola előtt és után, gyakran titokban; hajszoltam magam, és bűntudatom volt, ha nem gyakoroltam eleget. Egyfolytában éhes és fáradt voltam. A testem lehűlt, a hajam kihullott, és a körmeim elkékültek a nem megfelelő vérkeringés miatt. Szőrösödni kezdtem, ahogy a testem megpróbálta melegen tartani magát. Az éhezésnek komoly hatása volt az agyamra, így nem tudtam koncentrálni az iskolára vagy bármi másra az ételen és a gyakorláson kívül. Rendkívül rosszkedvű és ingerlékeny lettem, és visszahúzódtam az emberektől. Szörnyű volt! Boldogtalan voltam, és gyűlöltem tükörbe nézni. Mindennap megmértem a súlyomat, és sosem tetszettek a számok, amit a mérleg mutatott. Csupán a súlyom,az alakom és a méreteim alapján értékeltem magamat, így folyamatosan bűnösnek és értéktelennek éreztem magam.”

A tánctanárok és a barátok próbáltak hangot adni az aggodalmaiknak, de ő nem fogadta el. A családja különösen aggódott, de Jázmin folyamatosan azt bizonygatta, hogy az év végi táncelőadása után többet fog enni, és hízni fog. Nem is hazudott – ő tényleg azt gondolta, hogy ez ilyen egyszerű lesz.
De a rendes evés nem volt olyan egyszerű, és a kórház lett az otthona a következő öt hétre. Nehéz volt, de minden héten egy kicsit könnyebb lett. Az meghatározó volt Jázmin számára, mikor látta, hogy sok barátját kiengedik, de hetekkel később visszakerülnek.

Elhatározta, hogy ha őt egyszer kiengedik,
ő nem fog visszaesni.
Elhatározta, hogy jobban lesz.
Belefáradt abba, hogy kimarad az életből.

Hála Istennek Jázmin anorexiáját korán észrevették, és egészségügyi szakemberek kiváló csapata kezelte. Csodás támogatást kapott a családtól, a barátoktól és a betegtársaktól, mégis hosszú időbe telt, míg az evészavaros gondolatai elhalványultak. Akkor történt meg, amikor tartalmasabb dolgok léptek az életébe (barátok, kapcsolatok, tanulás, célok), és végül a hibás gondolatok teljesen eltűntek. A teljes felépüléshez vezető út időbe telt, de Jázmin elérte. Legyőzte az anorexiát.

Elvégezte a gimnáziumot, utána  pszichológiát tanult az egyetemen. Ma a posztgraduális képzése keretében olyan betegeknek segít, akik mentális egészségügyi problémáktól szenvednek, az evési zavarokat is beleértve. Visszatért a hőn szeretett tánchoz is. Ma már nem marad ki az életből, hanem magához öleli mindazt, amit az élet kínál!

Jázmin ezt üzeni azoknak, akik evési zavarokkal küzdenek:

„Soha nem késő reménykedni. Megfelelő kezeléssel és támogatással a dolgok rendbe jöhetnek. Láttam ezt a saját világomban és a munkám során, hogy az emberek meggyógyulhatnak. Ez egy út, de mindenképpen lehetséges. Olyan sok minden van az életben, aminek örülhetünk, és amiért hálásak lehetünk!

A kutatások azt mutatják, hogy a jobb eredmény és a teljes gyógyulás esély kulcsa a korai felismerés és kezelés. Ha úgy tűnik, hogy neked vagy egy ismerősödnek evési zavarai vannak, bátran fordulj bizalommal a Vadaskert Alapítvány szakképzett munkatársaihoz.

Bővebb információ: vadaskert.hu

Egy valós történet alapján szerkesztette Tóth-Surányi Nikoletta

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás