Test+lélek

Nagy vádlik

írta: Vita Adam

Sokan azt gondolják, hogy a szingli nők biztos csúnyák és kövérek. Valójában rengeteg szép, okos, jó alakú nő él egyedül mai világunkban! Lehet, hogy ennek ellenére egyikük a combját, másikuk az ajkait tartja nagynak vagy éppen túl vékonynak. Most megmutatjuk, mit gondol erről egy híres ausztrál énekesnő, Vita Adam.

Talán olvastad a blogomat a “kövér ikerről”. És talán olvastad a szingli életről is. Valószínűleg nem jöttél rá, hogy az életemnek ez a két oldala egybevág. Azt gondoltam, hogy a külsőm miatt vagyok egyedül. Végül is ezt tanítja társadalmunk ma a szépségről: A feltűnően csinos, karcsú lányok azok, akik megkapják a pasikat, míg mi, többiek petrezselymet árulhatunk…  

Annyira örülök, hogy egyre több és több helyen, nyomtatásban, közösségi platformokon, magánbeszélgetésekben a szépség egy másfajta megközelítése is kezd megjelenni, mint amiben én felnőttem.

Lady Gaga

fotó: toodaylab.com

IMÁDTAM nézni Lady Gaga koncertjét a Super Bowl-on. Valaki, aki annak idején étkezési zavarokkal küzdött, most teljesen jól érezte magát a bőrében, abban a magasan felszegett, ékszerberakásos rövidnadrágban, ami (DÖBBENETES!!!) szabadon hagyta a derekát. LEVEGŐT!!! Ment a neten a kritika, hogy le kellene fogynia, erre éppen ezt ragadta meg lehetőségként, hogy bátorítást adhasson “lánytestvériségének”. Király vagy, Gaga! Nem vagyok általában a rajongód, de WOW! ezzel a show-val és a válaszoddal megnyertél engem!

Tökéletesség. Annyian gondoljuk mi, lányok, hogy csak akkor lehet pasink, állásunk, pénzünk, a társadalom elismerése, ha tökéletesek vagyunk.

A vádlijaim mindig nagyok voltak. A lábaim görbék, a felsőtestem közepesen hosszú, a hasam sosem akar megszűnni, hacsak nem nagyon szigorú diétára fogom magam. De aki ismer, és tudja, hogy mennyire szeretek enni, az azt is jól tudja, hogy ez bizony csak átmenetileg jöhet szóba. Emlékszem, egyszer, amikor még fiatalabb voltam, azt mondtam anyának: „Bárcsak foghatnék egy kést, és kivághatnék vele egy szeletet a vádlijaimból”. HUH? 15 évesen arról fantáziáltam, hogy megcsonkítom magamat csak azért, hogy közelebb kerüljek a „tökéletességhez”.

Michael Chang

Michael Chang

Felnőve, egyszerűen imádtam nézni az Australian Opent. A teniszt nézni és játszani is szerettem. Volt egy amerikai teniszező, Michael Chang, mindig hozzá hasonlítottam a testemet. Igen. Ez lett az én pecsétem. Nemcsak, hogy (a fejemben) sokkal izmosabbnak és tömzsibbnek látszottam a barátaimnál… de most már egy férfihoz is hasonlítok. Izmos és férfias. Klassz. ><

Elképzelésed sincs, mit tehet ez egy fiatal lány önbecsülésével! Arról álmodozunk, hogy elegánsak, gyönyörűek vagyunk, olyanok, mint a hercegnők – de hogy egy férfihoz hasonlítsanak? Nemrég jöttem rá, ahogy visszanéztem Michael Chang képeit, hogy nem is volt aránytalan a teste, csak az én képzeletem nagyította fel a vádlijait.

Hosszú ideig nem hordtam csinos ruhát. Fiús lány voltam, farmerban és edzőcipőben. Emlékszem, egyszer 15 évesen felvettem egy ruhát, és kinevettek. Csak szerettem volna gyönyörűnek érezni magamat! Öt évig árultam egy menő tervező cuccait, a gardróbom tele volt lenyűgöző ruhákkal, amiket soha nem vettem fel. Egyszer próbáltak rávenni a kollégáim, hogy vegyek fel egy gyönyörű selyem koktélruhát… egy térdig érőt. Mi?! És tegyem közszemlére a vádlijaimat???? Megkértek, hogy csak egyszer vegyem fel, és mutassam meg nekik benne magamat, de nem tudtam kijönni a próbafülkéből. Pánikroham tört rám. Kiszöktem a fülkéből, felhívtam a főnökömet, hogy most azonnal jöjjön, és mondja el a véleményét, hordhatok-e rövid ruhát vagy nem. Végül is „nem hagyhatod, hogy az alkalmazottadon undorítóan álljanak a ruhái”. A főnököm, áldja érte az Ég, Jamie, mindent félbehagyott, és a segítségemre sietett. Kivonszoltam magam a próbafülkéből, hogy halálra várva szembesüljek az ítélettel. Észrevette a félelmemet, megpróbálta ezt csillapítani, és megkérdezte: „Ki mondta neked ezeket a hazugságokat?”.

Ha őszinte vagyok saját magamhoz, igen, persze, egy páran hasonlítgattak férfiakhoz, de az a valaki, aki a legbrutálisabban állt hozzá a vádlijaimhoz, a testemhez nem más volt… mint én. Igen. ÉN.

Aztán elhatároztam, hogy ha az a fajta főnök leszek, aki mindig is akartam lenni, a saját életemben is gyakorolnom kell a bátorságot, még mielőtt elkezdeném „prédikálni” azt.

Hosszú volt az út, és sok harcot vívtam az önbecsülésemmel. De ma büszkén mondhatom, hogy bár még mindig dolgozom ezen az ügyön, de megtanultam szeretni a testemet. Évszakonként, ahogy a testem a korral változik, mindig valami más és más probléma merül fel, és üt sebet az önbecsülésemen. Folyamatosan tanulom újra és újra, hogyan jussak túl saját magam alulértékelésén, és erősítsem meg magam.

Hogy még mindig harcolok-e a vádlijaim méretével? Igen.

Még mindig utálom a testemet? Nem.

Felismertem az erősségeimet? Igen.

Ha sikert aratok a bátorságommal, tudok most már örülni a győzelmeimnek? Igen.

Ezekben a napokban a vádlijaimat ünneplem. Futóként ők visznek fel a meredek dombokon, nagy távolságokon át, a célvonalig, ami új jelentést ad számomra annak, hogy „az erős az új szép”. Igen, lehet erős  a testem, és érezhetem magam szépnek is, egyszerre!

Szóval, akármiben vagy bizonytalan magaddal szemben, akármi a szálka a saját szemedben magadról, hidd el, mindannyian küzdünk ezzel. A mi testünk a mi szemünkben sosem lesz „tökéletes”… de Isten tökéletesnek teremtett téged, és az ő szemében az is vagy.

#BÁTOR VAGYOK, mert azt választottam, hogy elfogadom és szeretem a vádlijaimat!

Vita

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás