Test+lélek

Miért nem a házasság várószobája a szingliség?

Rengeteg időt töltöttem a jövőről álmodozva. Nem arról álmodoztam, hogy milyen csodás lesz majd a jóképű, igaz szerelmemmel házasságban élni (bár azért néha erről is álmodom). Amiről mostanában álmodozok, az nagyon közel áll a szívemhez.  Arról álmodozok, hogy mi, keresztény nők, micsoda hatással lehetünk a családunkra a közösségünkre és a körülöttünk levő világra.

Állj meg egy pillanatra és álmodj velem!

Képzeld el, mi történne, ha mi, keresztyén szingli nők, szándékosan úgy néznénk a  szingli éveinkre, mint ‘szuper évekre’, amelyekben Istent szolgáljuk. Képzeld csak el, hogyha úgy tekintenénk rájuk, mint olyan szabad évekre, melyekben mindenkitől függetlenül Istent szolgálhatjuk, ahelyett hogy egész idő alatt csak a házasságra várakoznánk.

Az az álmom/szenvedélyem, hogy szuper éveknek tekintsük ezeket az éveket, teljesen Istennek élve. Így aztán szolgálnánk, követnénk Jézust, segítenénk, imádkoznánk, és  mindent elkövetnénk, hogy használjuk az ajándékainkat/talentumainkat arra, hogy örökkévaló hatást gyakoroljunk

Őszintén, én már annak gondolatától is izgatott lettem, hogy milyen radikális hatásokat tudnánk elérni! Ha  közülünk ezt mindenki a saját gondolkodásmódjának részévé tenné, akkor a  közösségeink nagyon megváltoznának.

Itt van az én kihívásom számotokra:

Arra kérlek titeket, hogy tegyétek magatokat szabaddá attól a gondolkodásmódtól, ami olyan elterjedt a generációnkban! Arra kérlek, hogy szándékosan válaszd azt, hogy használható leszel Isten számára a  “mostani időkben”- (Eszter 4:14)

Túl sok minden van, amit el kéne végezni.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az oldalvonalon üljünk, és csak nézzük a történéseket! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy felfüggesszük az életünket, és várjunk!  Nem engedhetjük meg magunknak, hogy órákat töltsünk azzal, hogy dőzsölünk a televízió előtt!

Meg kell ragadnunk azt a különleges szabadságot, amit a szingliség lehetővé tesz számunkra, és használnunk kell ezt teljes szívvel Isten dicsőségére!

Szeretem ezt a részt Máté evangéliumából, ahol Jézus megmutatja a tanítványainak hogy milyen hihetetlen szükség van munkásokra, akik learatják a mezőt:

Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Ekkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: 38kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Máté 9:35-38)

Válasszuk azt, hogy olyan nők leszünk, akik hajlandóak munkásokká válni a lelki mezőkön! Imádkozzunk, és kérjük meg Istent, hogy használjon minket arra, hogy általunk nyerjen meg embereket az Ő Királyságának!

Válasszuk azt, hogy azt kiáltsa a szívünk: “Itt vagyok, engem küldj!”!

Íme egy részlet a saját naplómból, ami talán tanulságos lehet számotokra is:

“Mikor az emberek megkérdeznek, hogy férjhez akarok-e menni, azt mondom “Feltétlenül!”. De nem csak azért, hogy legyen egy férjem. Szeretném, ha egyesítenénk az erőinket, és úgy szolgálnánk Istent, ahogyan én egyedülállóként nem tudnám Őt szolgálni . A célom az életben (akár egyedül, akár házasként) mindig ugyanaz: Istent szolgálni.” – Bethany naplója

Íme három tanács , hogy hogyan tekints a szingli éveidre:

  1. Egyedülálló lehetőséged van arra, hogy Istent szolgáld ezek alatt az évek alatt.

“Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. A ki házasság nélkül van, arra visel gondot, a mi az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak; A ki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a feleségének.” (1Korintus 7:32-33)

Ez a vers annyira könnyen vonatkoztatható ránk, nőkre. Nincsen férjünk, akivel foglalkoznunk kellene. Nem kell, hogy segítsük, és időt töltsünk vele. Különleges lehetőségünk van arra, hogy még inkább Istenre fókuszáljunk, és Őt szolgáljuk.. Ragadd meg ezt a különlegességet, és tekints ezekre az évekre úgy, mint szuper évekre, amelyekben Őt szolgálhatod!

  1. Elindíthatod a legfőbb célodat az életben már egyedülállóként.

Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.(Máté 28:19)

Nincs szükséged férjre ahhoz, hogy betöltsd ezt a hívást. Elkezdhetsz dolgozni azon, hogy tanítványokká tegyél másokat, és terjeszd az evangéliumot.

  1. Növekedhetsz a talentumaidban azáltal, hogy jóra használod őket már most.

A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes, minden jó cselekedetre felkészített legyen Isten embere.(2 Timóteus 3:16-17)

Mindnyájan rendelkezünk Isten Szavával, ami felkészít bennünket minden jó cselekedet elvégzésére. Kezdjünk el alkalmazni a gyakorlatban mindent, amit tudunk! Minél többet “gyakorolunk”, annál egyszerűbb lesz Istent szolgálni a jövőben. Ne várj azzal, hogy elkezd használni a talentumaidat és ajándékaidat Istent szolgálatára!. Legyél kezdeményező, töltsd meg a szívedet és az elmédet igazsággal, és kutass szolgálati lehetőségek után.!

Mit fogsz tenni az egyedülállóságoddal?

Mit tehetsz annak érdekében, hogy ezeket a “szuper éveket” Isten szolgálatába állítsd?

Milyen ajándékokat és talentumokat adott neked Isten? Hogyan tudod Őt szolgálni ezekkel?

 

Fordította: Sipos Dorka





1 hozzászólás

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d blogger ezt szereti:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás