Test+lélek

Abortusz előtt – abortusz után

Gyerekkoromban az volt minden vágyam, hogy szerető családban élhessek, ahol megértenek, elfogadnak, szeretet kapok. De sajnos a mi családunk nem ilyen volt. Igazán szerettem a gyerekeket, és arról ábrándoztam, ha nekem egyszer majd családom lesz, abban a szeretet, a megértés és az elfogadás lesz a legfontosabb.

Azután bekopogtatott a szerelem. A barátommal egy szórakozóhelyen ismerkedtem meg, (ekkor 20 éves voltam). Egy hónap találkozgatás után mélyebbé vált a kapcsolatunk, aztán több évig éltünk együtt. Nagyon szerelmes voltam, és nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy kisbabát várok.

A párom először még nem reagált semmit, de később azt mondta, hogy nem örül, és nem szeretné a picit. Azt gondoltam, hogy csak megijedt és időre van szüksége. De nyomatékosan a tudtomra adta, hogy semmiképp sem szeretné, ha megszületne a baba. Később pedig választás elé állított: vagy ő, vagy a baba.

Számomra ez nagyon nehéz időszak volt. Egyedül éreztem magam a problémámmal, senki nem állt mellém, senki nem támogatott. Teljesen összetörtem, mert nagyon szerettem volna megtartani a kisbabámat. Az abortuszról akkor még nem tudtam semmit és nem is kaptam senkitől semmilyen információt. A műtét előtti napon be kellett feküdnöm a kórházba. Aznap este szinte semmit nem aludtam. A pocakomat simogattam és elmondtam a
kisbabámnak, hogy mennyire szeretem, és nagyon sajnálom, ami történni fog.

A műtét után, ahogy felébredtem, megállíthatatlanul sírtam, mert rám szakadt, hogy mit tettem és ezt már soha többé nem tudom meg nem történtté tenni, visszaváltoztatni. Ahogyan a kórházból hazaértem nagyon mély depresszióba zuhantam. Többnyire csak feküdtem és sírtam. Folyton az kavargott bennem, hogy engedélyt adtam arra, hogy megöljék az én kisbabámat!

Iszonyúan fájt a műtét helye, de a lelki fájdalom sokkal erősebb volt. Hatalmas ürességet éreztem magamban. Gyertyát gyújtottam és gyászoltam. A párom ezt nem értette. Azt mondogatta, hogy másnak is volt már abortusza és hamar túl lett rajta. A kapcsolatunk erősen megromlott, már nem tudtam úgy viszonyulni hozzá, ahogyan előtte.

Hosszú hónapokkal később, amikor már egy picit jobban lettem, csak arra tudtam gondolni, hogy vajon lehet-e még kisbabám?! Azt hittem, csak egy baba enyhítheti a fájdalmamat. A barátom látta, hogy mennyire szenvedek és azt mondta, ha lesz újra kisbaba, akkor hát legyen. Két év, rengeteg negatív teszt és sok-sok sírás után, újra állapotos lettem. Az örömöm leírhatatlan volt. Akkor még nem voltam hívő, de hangosan kiáltva köszöntem meg Istennek az új kis életet a szívem alatt, és megígértem, hogy soha-soha nem fogom eldobni a kisbabámat.

Körülbelül egy hónap elteltével a párom közölte, hogy mégsem szeretné a picurt. Akkor már tudtam, hogy történjen bármi, soha nem megyek újra abortuszra.
Egy újsághirdetésben találtam rá a Terhességi Tanácsadó Központ-ra, ahol ingyenesen, bizalmasan segítenek válságterhességben lévő lányoknak, információval és sok egyéb dologgal. Kicsit szomorú voltam, hogy nem hamarabb találtam rá. A kapcsolatom a barátommal rohamosan romlott, ezért ellátogattam a központba, ahol nagy szeretettel fogadtak. Beszélhettem az abortuszomról, megértőek voltak velem és kaptam segítséget, hogy egyedül is gondoskodhassak a babámról.

Később elhívtak egy istentiszteleti alkalomra, ahol Isten nagyon mélyen és valóságosan megérintett. Ekkor voltam a hetedik hónapban. Megtértem, elfordultam a régi életemtől és átadtam magam Jézusnak. Csodás új kezdet volt ez a számomra, végre betöltődött az a fájdalmas űr a szívemben.

A központban elvégeztem egy abortusz utáni bibliatanulmányozó tanfolyamot, ezzel kezdődött meg a gyógyulásom. Megértettem, hogy az abortusz súlyos bűn, de nem kell miatta bűnhődnöm, mert Jézus pont azért jött el, hogy megszabadítson bűneim terhétől, azért halt meg a kereszten, hogy engem megváltson, megbocsátva bűneimet.

Felszabadító érzés volt,
hogy számomra is van bűnbocsánat!
Ezért tudtam magamnak is megbocsátani.

Az életem lassan kezdett rendeződni. Hamarosan megszületett a kislányom, Emese, aki hatalmas öröm volt számomra! Sokszor miközben aludt, néztem a gyönyörű kis arcát és azon tűnődtem, vajon milyen lehetett volna a másik babám. Később én is részt vettem tanácsadóként a központ munkájában és rengeteg lánnyal beszéltem, akik abortuszon gondolkodtak. Sok kisbaba menekült meg azáltal, hogy elmondtam nekik az én történetemet, miken mentem keresztül.

A Bibliát olvasva , Istentől egy igeverset kaptam üzenetként: a Rómaiakhoz írt levél 8. részének 28. igeverse volt az: „… azoknak pedig, akik Istent szeretik, minden a javukra van”.

Isten annyira csodálatos és kegyelmes,
még ezt a rossz döntésemet is
tudta jóra használni,
azért hogy egyre több kisbaba
menekülhessen meg.

A párommal rengeteg huzavona után teljesen megromlott a kapcsolatom. Hosszú ideig egyedül neveltem a kislányomat. Később megismerkedtem egy keresztény fiúval, akivel másfél évig jegyesek voltunk , de nem volt köztünk testi kapcsolat a házasságig. Értékes, csodálatos idő volt számomra ez a várakozás: tele izgalommal és reménnyel. Majd összeházasodtunk és azóta született egy kisfiunk is, Máté. Nagyon boldog vagyok, mert úgy érzem, beteljesült a gyerekkori álmom: végre szerető családban élhetek férjemmel és gyermekeimmel. A ráadás pedig, amit annak idején még álmodni sem mertem, hogy mindennap megtapasztalhatom Isten hatalmas kegyelmét és szeretetét, ami az igazi boldogság számomra. 

Simon Andrea, kétgyermekes édesanya, a Kiáltás az Életért Egyesület vezetőségében szolgál, abortuszon átesett nők lelkigondozását, tanácsolását végzi.

család

Forrás: Életút Magazin, 2015. tél
Kiáltás az Életért Egyesület

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás