Test+lélek

A szeretet szabadsága

írta: Fannygirl

Bezárt ajtók, kijárási korlátozás, maszkok, kesztyűk, home office. Korlátozva, de szabadon. Mégis hogyan?

Az elmúlt hetekben, hónapokban millió cikk és bejegyzés született a COVID-19 illetve a karantén témájában, unalomig ezzel van tele minden. Hiszen mi mással lenne tömve a média? Nagyjából senkivel nem „történik” semmi, a többség a négy fal közé zárva dolgozik, takarít, tanul, gyereket nevel, mások esetleg bejárnak a munkahelyükre. Akik jelenleg nem tudnak dolgozni, azok azért kényszerülnek megküzdeni a saját harcaikat, mert a hirtelen felszabadult idejüket muszáj valamivel eltölteniük, a családokban a gyermekekkel való foglalkozás és a háztartás okoz gondot, a párkapcsolatokban a távolság, az iskolákban az új, online rendszer állítja számos kihívás elé mind a tanárokat, mind a diákokat. Hol van itt a szabadság? Hol van itt a béke? 

Mikor e sorokat írom, épp érettségire készülök. Számomra 2020 amúgy is nagyon különleges évnek indult. Hiszen osztálytársaimmal együtt öt kerek éve vártunk ezekre a pillanatokra: a tanárbúcsúztatóra, a közös bulira, a ballagás megható, kicsit szomorú, de mindenképp emlékezetes perceire, a szóbeli előtti lámpalázra és persze az írásbeli érettségik fogós kérdéseire. Hát, nem éppen így terveztük! Senki sem gondolta volna, hogy mindez így fog alakulni. De így történt, s én mégis hiszem, hogy van ebben valami jó. 

Egy nemrég készült dalszövegben hallottam a következő sorokat: 

„Most, hogy egyedül maradtam

Sokáig beszéltem magamban

Egy végül elmaradt tavasszal

Megtanultam ölelni szavakkal

Ölelni szavakkal, ölelni messziről.”

Elgondolkodtam: tényleg elmaradt ez a tavasz? 

Tényleg felesleges lesz ez az időszak számunkra? 

Persze, most nem arra gondolok, hogy mivel sok időnk van, rögtön mindenkinek meg KELL tanulnia valami új és klassz dolgot, hogy elmondhassa magáról, milyen hasznosan töltötte ezt az időt is. Bár valami új készség elsajátítása tényleg fantasztikus dolog, ha önmagunktól, belülről jövő vágyból kezdünk neki. 

Sokkal inkább arra gondolok, ami bennünk zajlik. Mert ebben a nagy káoszban bennünk igenis továbbra is zajlik az élet. A mindennapi kihívások és harcok közben formálódunk, tanulunk, megismerjük határainkat. Rájövünk, milyen értékesek a kapcsolatok. Hogy eddig mennyire keveset beszéltünk például a nagymamánkkal vagy egy régi barátunkkal. Rácsodálkozunk a kertünkben vagy a körülöttünk lévő utcákon, parkokban lévő természet szépségére. Megtanulunk összefogni és összetartani. Talán picit le is csendesedünk. Kevesebb körülötttünk a pörgés, a zaj, a külső ingerek. Megtanuljuk szavakkal kifejezni az érzéseinket, mert most másképp nem tudjuk. Megtanulunk szavakkal ölelni. Áthelyeződnek a hangsúlyok. Bennem legfőképp két területre tevődött át a hangsúly, amikre talán kevesebb időm volt – Istenre és önmagamra. 

Az elmúlt időszakban nagyjából minden napot másként éltem meg. Sokszor egyáltalán nem volt rózsás a helyzet. Fáradt voltam és elkeseredett, magamat erőtlennek éreztem, Istent pedig nagyon távolinak. Közben tudtam, hogy muszáj tanulnom és előre haladnom. És ha mindezt végig akarom csinálni, akkor Isten az igazi forrás, aki ehhez erőt tud adni. Ha odamegyek Hozzá. De én nem mindig voltam erre képes. Szóval ehhez hasonló ellentétek voltak bennem. Közben persze jelentkeztek az általános nehézségek, egy vizsgára készülő nyűgös tini összezárva a szintén leterhelt és fáradt szüleivel. Meg ilyen finomságok. Mégis, nagyon sok minden formálódott és gyógyult bennem. 

Az első két hétben alig voltak olyan ismerőseim, akik rámírtak. Én pedig egyfolytában frusztrált voltam, a telefonhoz kaptam minden félórában és sírásig hergeltem magam, hogy „akkor én senkinek sem vagyok fontos?” Borzalmasan szenvedtem ettől, egyedül éreztem magam, haragudtam a barátaimra, mert az egyfolytában fecsegő lány alig tudott beszélgetni. Ja, és a szülinapomat is itthon kellett töltenem. Mondanom sem kell, hogy nem voltam valami élvezetes társaság a szüleim számára. Viszont húsvét körül ez megváltozott. Lenyugodtam. Lecsendesedtem. Kezdtem visszatalálni ahhoz a kislányhoz, aki tökéletesen élvezi önmaga társaságát. Aki gyönyörködik a természetben. Aki nem attól érzi magát értékesnek, ha ráírnak messengeren vagy ha kibeszélheti magából a gondolatait. És még valamire ráébredtem: hogy nem vagyok egyedül. 

Nemcsak horizontálisan, hiszen itt van a családom egy része körülöttem, illetve hozzám hasonlóan többszáz magyar diák van ugyanebben a cipőben, hanem vertikálisan sem vagyok egyedül. Isten velem van. Még akkor is, ha néha nem így érzem. Még akkor is, ha olykor teljesen elfáradok, kiborul a bili, nem bírok többet tanulni és rámtör a régi életem iránt érzett vágy. Olyankor is. 

Húsvétkor olvastam a következő igét, ami teljesen felrázott: 

„(…) bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” János 20:19

Bár speciel most nem a zsidóktól való félelem, hanem a koronavírus miatt zárkóztunk be, de a többi stimmelt. És ezen a húsvéthétfőn, ami egyáltalán nem maradt el, csak átalakult, eddig soha nem tapasztalt módon értettem meg, hogy Jézusnak nem akadály, hogy a mi házaink egy időre zárva vannak. Számára egy dolog a fontos, hogy a szívünk ajtaja nyitva van-e? Mert ha igen, akkor Ő, a hatalmas Király most is be tud lépni az életünkbe és azt mondja: „Békesség neked, ne félj, én itt vagyok, látlak téged. Minden félelmedet, gondolatodat, kérdésedet. Látom a vágyaidat. Ismerlek. Nincs más, aki jobban ismerne, és jobban szeretne nálam. Én itt vagyok, és nem megyek el.” 

Megtanultam, hogy milyen hatalmas kiváltság, drága ajándék és biztos menedék az Örökkévaló lányának lenni. Mert bármilyen sötétnek is érzem néha a helyzetet, számára ez nem kihívás. Kedves zsoltárom a következő:

„Gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek. Minden utam világos előtted. A szó még nincs nyelvemen, s lám, az Úr már tud mindent. Elölről és hátulról közrefogsz, s a kezed fölöttem tartod. Csodálatos ezt tudnom, olyan magas, hogy meg sem értem. Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől? Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyait, és a legtávolibb partokon szállnék le, ott is a te kezed vezetne, és a te jobbod tartana. Ha azt mondanám: Borítson el a sötétség, és az éj úgy vegyen körül, mint máskor a fény: neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal. Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem ismered a legmélyéig, létem soha nem volt rejtve előtted.” 

  1. Zsoltár 2-15

Lelkem ismered a legmélyéig – ugye milyen csodálatos? Olyan Alkotónk van, aki ismeri minden tettünket, hibánkat, bűnünket. Mindent, és mégis szeret. 

Ezért kezdtem azzal, hogy a szeretet szabadsága… Mert Isten azon a szomorú, szörnyű pénteki napon felszabadított bennünket arra, hogy önmagunk legyünk. Hogy ne kelljen sem neki, sem másnak bizonygatnunk, hogy értékesek és szeretetre méltók vagyunk. Hogy nem kell szégyellnünk igazi énünket. Hogy lehetünk néha gyengék vagy fáradtak, csüggedtek. Hogy nem kell tökéletesnek lennünk. Hogy zárt ajtók mögött sem vagyunk egyedül, hiszen szabadok lettünk az Istennel való bensőséges kapcsolatra. Hogy a külső káoszban is lehet belső békésség. Nem magunktól, Krisztus adja az ő békességét. Hogy tudjuk, van valaki, aki sokkal hatalmasabb nálunk, s a kezében tartja életünket. Bármi is jön, ő velünk lesz ezen a Földön, azután pedig mi leszünk nála a mennyben. 

Karantén ide vagy oda, ez az igazi szabadság.

A szeretet szabadsága. 

Írj nekünk, kíváncsiak vagyunk rád! Ha segítségre van szükséged, szeretnéd, ha valaki imádkozna érted vagy elakadtál picit, nyugodtan küldj üzenetet a következő e-mail-címre: hello@bellagirlmagazin.hu vagy itt a Facebookon is írhatsz. Melletted vagyunk! Veled együtt járunk az élet néha göröngyös útjain. 

Hatalmas bellagirl öleléssel:

Fannygirl

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

RENDELD MEG MOST!
%d blogger ezt szereti: