Kapcsolatok

Harmadik adventi gyertyánk: a szeretet

“A szeretetnek melege van a természet hidegében – és világossága van az élet sötétségeiben; és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben – és lecsókolják a könnyeinket a fájdalomban.” (Gárdonyi Géza  – magyar író, költő)

Érdekes téma a szeretet. Nagyon összetett, a “világot mozgató rugókkal” van összefüggésben. Egy szerető anya mindent megtesz a gyermekéért, meg is halna érte. Szeretetben élni a családtagjainkkal egy örök erős szövetséget képes létrehozni. Isten annyira szeretett minket, hogy saját fiát, Jézust küldte le hozzánk, hogy mi megmenekülhessünk.  “Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” (János 1. levele 4:9; RÚF) A szeretet egy hatalmas bomba, mely robbanásakor öröm és boldogság árasztja el az embereket.

 

A szeretet kiűzi a félelmet.

“A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi pedig azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (János 1. levele 4:18-19; RÚF)

 

Tehetünk akármit a világban, harcolhatunk a jólétért, szépségért, igazságért, ha nem a szeretet vezérel minket, sajnos nem fog beteljesedni a boldogságunk. Szeretetben élve pedig a hiányosságok ellenére is igazán örömteli életvitelt folytathatunk. Oly sokszor azonban önmagunk szeretete hiányzik ahhoz, hogy lelki békességre juthassunk. Ez nem az egoizmusról szól, hanem a saját testünk, lelkünk és szellemünk tiszteletben tartásáról, megbecsüléséről és gondviseléséről. Ha ezen a téren el vagyunk maradva, akkor mindenképp érdemes ezt mihamarabb átgondolni, és elkezdeni megismerni és megszeretni magunkat. Itt egy jó hír: a szeretet “csupán” döntés kérdése! Elhatározom, hogy szeretni fogom magamat! Elhatározom, hogy szeretni fogok másokat is! Elhatározom, hogy szeretni fogom az én Istenemet, akinek annyi mindent köszönhetek! Meglátjátok, ezek az elhatározások hangos kimondása be fogja indítani az érzelmek pozitív irányba történő átalakulását!

Tegyünk jót minden nap embertársainkkal, tudatosan döntsünk a szeretet mellett! Tegyünk jót önmagunkkal is, ne büntessük a szívünket felesleges múlt- és jelen béli problémák hordozásával, aggodalmakkal, vagy önvádaskodással! Ez kemény dió, de a szeretetteljes élet az egyedüli lehetőség az igaz boldogság elérésére! Szóljon ez a december a szeretet aktív gyakorlásáról – önmagunk és mások irányába is!  Legyen 2018-ban advent harmadik vasárnapja a szeretet-gyertya meggyújtásának alkalma, a szívünkben is!

Ha szeretünk, minden könnyebb lehet az életünkben! Csodákat élhetünk meg, a szeretet hatalmasabb minden fegyvernél! Gondolkodjunk el ezen a témán, szeressük (fele)barátainkat, bocsássunk meg (Ez volt az első gyertyánk) embertársainknak, törekedjünk belső békességre (Ez pedig, a második) és élvezzük a szeretet mindennapi gyümölcseit! Készüljünk szeretetben a karácsonyra, ami már csak egy karnyújtásnyi távolságra van! Ez a távolság pedig bőven elegendő ahhoz, hogy elkezdjük megélni a tudatos szeretet melletti döntést, – kezdve önmagunkkal a kis szobánkban, és végül kiárasztva az egész világ felé. A szeretet életeket menthet.

Szeretettel igazi hősök lehetünk, a karácsonyi csoda hősei!

 

A szerzőről

Gyémánt Tímea

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d blogger ezt szereti: