Kapcsolatok

Én és a kapcsolati státuszom

Az első és a legfontosabb üzenetem:

NEM A KAPCSOLATI ÁLLAPOTOD HATÁROZZA MEG, HOGY KI VAGY!

Tűnődtél már azon valaha, hogy miért kapcsolati állapotnak, státusznak nevezzük?

Azt hiszem, sokunknak pontosan ennyi, amit egy kapcsolattól kapunk: státusz, és ha tényleg ez a helyzet, akkor nem a megfelelő okból vagyunk a kapcsolatunkban.
Egy barátnőm, Zsanett osztja meg velünk a történetét. Menjünk vissza a kezdetekhez!

első csók ELSŐ FIÚM: ÓVODÁBAN
Péter volt a neve, akivel ebédidőben gyakran fogócskáztunk. Övé volt hivatalosan az első csók, na jó, puszi, ugyanis egyszer egy gyülekező alkalmával odasétált hozzám a csoport előtt, és nyomott egy puszit az arcomra. Az óvó néni nem volt elragadtatva ettől, és megbüntette. Másik városba költöztünk, és az a kapcsolat boldog véget ért, összetört szívek nélkül.

MÁSODIK FIÚM: 5. OSZTÁLYBAN
Zsoltnak hívták, és ennek a kapcsolatak kellemetlen vége lett. Elmentünk egy este, és akkor megkaptam a második csókot – nyálas, borzalmasan szenvedélyes csókot, amit már akkor megbántam, amikor utána hazamentem. Annyira kínosnak éreztem az egészet, hogy rá se néztem többet a srácra, és egy léleknek sem mondtam el, mi történt.

szenvedélyes csók

HARMADIK FIÚM: 6. OSZTÁLYBAN
Az ő neve Zoli volt, és ez a kapcsolat rögtön népszerűvé tett. Ő volt “a helyes srác”, és a vele való együttjárás azonnali státuszt jelentett.
Ez a kapcsolat jól működött egy évig, amikor is Laci úgy döntött, hogy elmeséli az embereknek a csókolózós esténk történetét. Nem akarván elveszíteni a népszerűséget, amit Zoli barátnőjeként élveztem, letagadtam a Lacival való incidenst. A helyzet akkor csúcsosodott ki, amikor Laci azt kérte, hogy találkozzunk, hogy megkérdezze, miért tagadom le… Természetesen az egész hatodik osztály megjelent a találkozón, és én azért, hogy Lacit elhallgattassam, behúztam neki egy nagyot, hogy soha többé ne akarjon erről beszélni. Így az igazgató irodájában végeztem, ahol azzal fenyegettek, hogy kirúgnak, Laci pedig a kórházban, majd néhány hétig otthon feküdt, miközben én továbbra is tagadtam. Zoli hamarosan dobott egy másik lány kedvéért, de én emiatt csak megkönnyebbülést éreztem…
Az igazság az, hogy amikor Lacinak behúztam, valami megmozdult bennem, és úgy döntöttem, hogy 11 évesen még túl fiatal vagyok a pasizáshoz  (hah!).
Úgy jártam végig a középiskolát, hogy a legjobb barátnőm minden fiúval randizott, aki egy csekélyke érdeklődést is mutatott iránta, én viszont végig egyedülálló maradtam. Sokszor tűnődtem azon, hogy miért jár némelyikükkel, de ma már tudom, hogy pusztán csak a státusz miatt: számára jobb volt bárkivel kapcsolatban lenni, mint senkivel.

NEGYEDIK FIÚM: EGYETEMEN
Zsoltnak hívták, és valahogy elfelejtettem azt a leckét, amit évekkel azelőtt megtanultam. Úgy gondoltam, fontos, hogy barátom legyen.  Az egész arról szólt, hogy van mellettem valaki: igazából a kinézetén kívül semmi nem vonzott Zsoltban, aki 190 centi magas verziója volt a fiatal Tom Cruise-nak.
Tényleg nem ismertük egymást eléggé, és csak a fizikai vonzalom kötött össze bennünket. Tudtam, hogy semmiképp nem akarok hozzámenni a fickóhoz, de kezdtem úgy érezni magam, mint a barátnőm a gimiben: jobb bárkivel, mint senkivel. És ha az a bárki úgy nézett ki, mint Zsolt, annál jobb. Amikor hat hónappal később vége szakadt a kapcsolatunknak, kétségbe voltam esve, összetört a szívem. Igazság szerint jobban kétségbe voltam esve amiatt, hogy elvesztettem a kapcsolati állapotomat, mint hogy elvesztettem Zsoltot. Hónapokig kísértett a vágy, hogy felhívjam, és újra felvegyem vele a kapcsolatot, de csak azért, mert kapcsolatban akartam élni. Olyan boldog vagyok, hogy nem tettem!

vidám barátnős

Helyette Istenre, a gyülekezetre és a barátaimra figyeltem. Úgy döntöttem, hogy a következő emberhez, akivel randizni fogok, hozzá is fogok menni. Amit nagyon el akartam kerülni, az az volt, hogy a testiség magával ragadjon, így csak azért imádkoztam, hogy először összebarátkozhassak egy sráccal, és csak utána szeressek bele. Időközben megbarátkoztam az egyedülállósággal, és remekül éreztem magam.

Megszabadultam a gondolattól, hogy egy kapcsolattól különleges státuszom lesz, és csak élveztem az életet.

ÖTÖDIK FIÚM –  ÉS FÉRJEM
24 évesen elkezdtek “érzéseim” lenni az egyik barátom, Dani iránt. Ez rettentően meglepett, és úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom a nevetséges érzéseimmel, hiszen Dani szigorúan és kizárólag a barát kategóriájába tartozott. Egy év után elhatároztam, hogy imádkozom ezért az egészért, és megemlítettem Danit Istennek. Még mindig nem éreztem fizikai vonzalmat iránta, így Isten elé vittem az ügyet, és azt mondtam:

Ha Dani az igazi, én benne vagyok!

Furcsa módon, amikor legközelebb találkoztunk, valami megváltozott bennem… Akartam őt.
Néhány heti  szerencsétlen flörtölési próbálkozás után elmondtam Daninak az érzéseimet, és attól kezdve együtt voltunk. Szex nélkül járni nem volt könnyű, de az ilyesfajta intimitás elhalasztása lehetőséget adott, hogy valóban megismerjük egymást anélkül, hogy a nemi vágy elhomályosítaná a józan ítélőképességünket. Bár barátként jól ismertük egymást, párként is képesek voltunk felmérni egymás hibáit és erényeit, és eldönteni, hogy képesek leszünk-e együtt leélni a hátralévő életünket.

szerelmes csok

26 éves voltam, amikor összeházasodtunk, és mindketten szüzek voltunk. Ami a szexet illeti, azt hiszem, Isten megáldott bennünket. Rengeteg párt ismerek, akik között konfliktus van a szex miatt, és arra panaszkodnak, hogy a nemi élet elvesztette a varázsát, miután összeházasodtak. Mindeközben mi a férjemmel mindig is összhangban voltunk, és áldottnak érezzük magunkat e téren.
Már 13 éve vagyunk házasok, gyermekeink is születtek. A legjobb dolog, amit valaha tettem, az volt, hogy lemondtam a vágyról, hogy egy kapcsolat által státuszom legyen, és átadtam Istennek. Komolyan, Isten tudja, hogy mit csinál!
Tehát attól függetlenül, hogy egyedülálló vagy, kapcsolatban vagy, eljegyezve vagy már házasságban élsz, NEM A KAPCSOLATI ÁLLAPOTOD határozza meg, hogy KI VAGY!

Élj szabadon, élj boldogan, és élj teljes életet Isten  irántad érzett szeretetében!

Szerző: Sabrina Peters

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d blogger ezt szereti:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás