Kapcsolatok

“Egy csók és más semmi? …
Az én történetem”

csókolodzó fiatal pár

Kamaszkoromban minden fiút megcsókoltam. És amikor azt mondom, hogy mindet, akkor arra gondolok, hogy legalább az osztályom felét… 18 évesen viszont olvastam egy olyan könyvet, amely megváltoztatta az életemet, ezért úgy döntöttem, hogy abbahagyom ezt. Elhatároztam, hogy a következő fiú, akivel randizni fogok, a férjem lesz, és lám csak… így is lett.

Nagyon jól nézett ki, s a legjobb barátom volt. Én szűz voltam.

A legtöbb embernek ez bolondság, és lehet, hogy most te is azt hiszed, hogy prűd vagyok… Pedig dehogy, ez nem is lehetne távolabb az igazságtól! Odavagyok a férjemért, és a hálószobánk sohasem az unalom helye. Nem azért vártunk a szexszel a nászéjszakáig, mert én olyan szuper keresztény vagyok, vagy mert jópontokat akartam volna gyűjteni Istennél. Azért történt így, mert azt akartam, hogy a férjem legyen az első és az utolsó az életemben. A szexet különlegesnek és szentnek tartottam, és annak az embernek akartam adni a szívem és testem, aki méltó erre a bizalomra.

Könnyű volt szűzként férjhez menni?
Baromira nem!
Követtem el hibákat az úton?
Naná!

Íme, itt  a történetem:

Úgy nőttem fel, hogy a szüleim hittek Istenben, bár gyülekezetbe elvétve jártak csak (inkább az apukám), de egyikük sem tapasztalta meg Isten kegyelmét, és mindkettőjüknek megvoltak a saját küzdelmeik. Időnként apám az alkohollal harcolt, míg anyám mentális és egészségi problémákkal küszködött. Függőség, konfliktusok, végül a házasságuk csődje… Az otthonunk nem volt számomra se menedék, se erkölcsi tájékozódási pont. Máig emlékszem egy alkalomra, amikor anyám azt mondta nekem, hogy mindig úgy feküdjek le a barátommal, hogy óvszert használunk.

Hálás vagyok, hogy egy nagyszerű keresztény iskolába jártam, és így kaptam útmutatást a szexualitásra vonatkozóan. Viszont ez sem mentett meg attól, hogy a randizós játékba belemenjek, és gyöngédséget keressek minden fiúnál, aki hajlandó volt azt megadni nekem.

A középiskolás éveimet számos ilyen kérészéletű románc tarkította. Sokszor viccelek azzal, hogy az évfolyamomon a létező összes fiúval randiztam. (Ez persze túlzó egy kissé, de nincs messze a valóságtól.) Tizedikben aztán összejöttem egy sráccal, és ez a kapcsolat már 3 évig tartott. Őszintén azt hittem, hogy szerelmes vagyok. Kötődtünk egymáshoz testileg és lelkileg is. (Nem mentünk tovább a csóknál!) Arra nem is gondoltam, hogy milyen hatása van a kapcsolatunknak, vagy ha szakítanánk, milyen szívfájdalommal járna. 
Az egyik nap az iskolaudvaron ültünk, és az egyik jó barátom feltett nekem egy kérdést, ami szó szerint megváltoztatta az életemet. A semmiből kibökte nekem ezt a kérdést: “Sabrina, szerinted feleségül fogsz menni… Bradhez?” (Oké, nem ez az igazi neve.) Zavartan nevettem, és valami olyasmit motyogtam, hogy “Hááát, valószínűleg nem, még csak 17 éves vagyok, még eszembe se jut a házasság.”
Ő folytatta: “Akkor mi értelme randizni?”
“Hm, nem tudom…  kedvelem őt. Nem gondolkoztam még ezen igazán.”

Szuper egyszerűnek tűnik, de nekem ekkor gyúlt fel a lámpa az agyamban! Úgy éreztem, mintha a képembe repült volna egy tégla, mert valójában ekkor gondoltam először a jövőmre, és arra, hogy a ma meghozott döntéseim milyen kihatással vannak a későbbi életemre.

Abban a pillanatban rájöttem, hogy EGY NAPON össze akarok majd valakivel házasodni, és amit MA teszek, az vagy egy biztos vagy egy törékeny alapot készít elő.

Így aztán 18 évesen szakítottam a középiskolás szerelmemmel, és a tekintetem a Teremtőre irányítottam. A fiúk kergetése helyett Istent kerestem, és megtanultam az értékemet, az önértékelésemet és a megerősítést az Ő rólam alkotott gondolataiból meríteni, nem pedig a fiúkéból.

Mert Isten gondolatai változatlanok!  
Ő gyönyörűnek, tehetségesnek lát engem, és szeret.

Intenzíven keresni kezdtem, hogy mi Isten terve az életemmel, s megfogadtam, hogy egyedülálló maradok. Annak ellenére, hogy rengeteg srác felkeltette az érdeklődésemet ezalatt az idő alatt, mégsem kerestem kapcsolatot velük. Figyelmen kívül hagytam a rövid nyári kalandok csábítását, és olyan jó, hogy ezt tettem, mert hamarosan megtaláltam az örök szerelmemet.

A legjobb barátom volt, nemegyszer mondtam is a barátnőimnek: “Á, Ben nem, az fura lenne!”

Ám a “nem, soha” átment “igen”-be, és zsenge(?) 21 évesen összeházasodtunk. (A nászéjszaka igen különleges volt, ugye érted?!) Egy kacsintós emoticon tudná ezt jól leírni. Most már 8 éve vagyunk házasok, és utódokkal is bővült a családunk: egy kis pimasz leányzó, Liberty és egy édes kis fickó, Lincoln személyében.

Soha, de soha nem bántam meg,
hogy engedtem Istennek megírni
a szerelmem történetét.

Te sem fogod! Ígérem.

Fordította: Udvarhelyi Noémi

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás