Misszió & Közösség

Kérdések és válaszok – minden, amit a Bella Girl Magazinról tudni akartál

Szerző: Halász Kinga

Trendivé teszi a kereszténységet az a hiánypótló, tinilányoknak szóló új nyomtatott magazin, amely a fiatalokat foglalkoztató témákon keresztül, könnyed stílusban közvetíti az evangélium üzenetét. Arra biztatja a fiatal nőket, hogy legyenek „Krisztus jó illata”, önmagukra úgy tekintsenek, mint értékek és lehetőségek hordozójára.

“Légy Te is Bella Girl!“ erre bíztatja olvasóközönségét a magazin szerkesztői csapata. Bátor vállalkozásba kezdett az alapító-főszerkesztő, Tóth-Surányi Niki, három gyermekes édesanya, aki az ausztrál Bella magazin magyar változatát megálmodta. Az online oldal után a nyomtatott lap is egyre népszerűbb, és lelkes önkéntes csapat, szolgálói közösség formálódott körülötte. Nikivel beszélgettem.

Érték, szépség, életcél – mit fejez ki ez a mottó?
Alapvetően e három pillér köré épülnek a cikkek. Ha az olvasó ezzel a három értékkel tisztába kerül, hogy értékes, szép, úgy ahogy Isten teremtette és célja van az életének akkor már elégedettek vagyunk. Ez a magazin magvetés, reméljük, hogy a cikkekben található biblikus igazságok egyszer eljutnak az olvasó szívéhez, megismerik Isten szeretetét, az evangélium üzenetét. A szépség témája két dologra utal: a belső és a külső szépségre. Szerintem minden lány gyönyörű, függetlenül attól, hogy megfelel-e a világi média által sugallt képnek vagy sem. Szeretném, ha felismernék az erősségeiket és a talentumaikat, felfedeznék női hivatásukat. Szépnek lenni nem bűn! Küldetésünk, hogy a női szépséget a lehető leghitelesebb formában képviseljük a médiában. Írásaink stílusát és hangvételét nem fedi be  kioktató vallásos máz.  A Bella Girl nem egy hittérítő magazin, hanem egy hiánypótló alternatíva a média világában.

Honnan jött a magazin alapításának ötlete?
Már kislányként vonzott a magazinok és az újságírás világa. 10 évesen egyik legkedvesebb barátnőmmel még csak álmodoztam egy saját magazinról, majd 28 évvel később Isten közreműködésével valóra vált az álmom.

Megtérésem után fiatal felnőttként tudatosan kerestem a hivatásomat. Először gyermekmisszióban dolgoztam, az Örömhír című gyereklap rovatvezetőjeként, majd az amerikai Hearts at Home szervezet itthoni Anyai Szívek hírlevelének  önkéntes fordítójaként, majd főszerkesztőként szakmai tapasztalatot szereztem, később részt vettem a Harmat Kiadó által megjelentetett CikkCakk Gyermekmagazin elindításában. Egy konferencián találkoztam egy írónővel, aki szerint nagy szükség van egy lányoknak szóló tinimagazinra, amely az igazi értékekről szól. Magyarul ilyen még nem létezett, így rákerestem a „Christian, teengirls, magazin” szavakra az interneten, majd kiválasztottam 4-5 külföldi keresztény kiadót, akiknek megkereső levelet írtam. Ausztráliából a Bella Rae alapító főszerkesztőjétől érkezett pozitív válasz arra a kérésemre, hogy magyar nyelven szeretnénk kiadni a lapot.
Előjöttek bennem a gyermekkori emlékek, hogy milyen problémákkal küzdöttem tinilányként, elhittem, amit az akkori lapokban olvastam és folyamatos csalódások értek. A világi média által bemutatott sokszor eltorzult, hamis női kép rossz hatást gyakorolt a fejlődésemre. Egyre inkább magaménak éreztem ezt a magazint és fontosnak tartottam elindítani. 2015-ben belevágtam az ausztrál  női keresztény missziós City Women szervezet mintájára az Igaz Női Értékekért Alapítvány létrehozásába. Először az online oldalunk jelent meg 2016-ban, ami egyre ismertebbé és kedveltebbé vált. Mivel fontosnak tartom a szakmai hitelességet, beiratkoztam a Central Médiaakadémia magazin szerkesztői képzésére, ahol Magyarország vezető magazinjainak főszerkesztőitől tanulhattam. 2018 nyarán pedig megjelent az első nyomtatott lapszámunk.

A külföldi cikkek fordítása jelenik meg vagy saját szerzők is írnak a lapba?
Amikor rátaláltam az ausztrál Bella magazinra, azt vettem észre, hogy az írásokban nem kerül szóba Isten, a Biblia, igékkel sem találkoztam, csak burkoltan keresztény üzeneteket fogalmaztak meg. A fordítók is hasonló visszajelzéseket adtak, hiányolták az igéket. A kulturális különbség is nagy, más környezetben élnek az ausztrál lányok. Ekkor elhatároztuk, hogy nem veszünk át mindent, hanem új, nyíltan keresztény tartalmú, magyar cikkeket írunk.  Már az első nyomtatott lapszámban is sokkal több a magyar írás, mint a fordított, a 2-3 ausztrál történet pedig színesíti, gazdagítja a magazint, kitekintést nyújt a világba. Vannak benne bibliai idézetek és igei magyarázatok, azonban kerüljük azokat a témákat, amik megosztják a felekezeteket. Azt látjuk, hogy a világi magazinokban mindenféle filozófiák, irányzatok jelennek meg, nincsen egy helyes iránytű, amit az olvasók alkalmazhatnának az életükben. A Bella Girl ebben más, hogy örök érvényű igazságokat tartalmaz.

Hogyan szólítjátok meg a fiatalokat?
Megerősítő visszajelzésünk volt, hogy az érthető, könnyed nyelvezet, a fiatalos, vidám, életigenlő grafika, sok színes kép miatt szívesen veszik kézbe a magazint. A lányok által ismert és kedvelt média eszközökkel szeretnénk őket elérni. Azoknak is pozitív meglepetést okoz ez az újság, akik rendszeresen járnak templomba/gyülekezetbe, keresztény családban nevelkednek. Bizonyos témákban nem mernek nyitni a szüleik felé, és nincs senki, akinek elmondhatnák ezeket a problémákat, vagy választ kapnának a kétségeikre. A digitális forradalom miatt sok olyan hatással szembesülnek a fiatalok, amire nincsenek felkészülve, vagy túl korán éri őket. A mai lányokat olyannak látom, mint az elveszett bárányokat.
Próbáljuk trendivé, divatossá tenni a kereszténységet, megérinteni és elgondolkodtatni őket. Célunk, hogy fiatal olvasónk merje felismerni, ő értékes kincs, a teste-lelke ajándék! Ne higgyen a média által közvetített meghamisított képnek, aminek egyetlen nő sem tud megfelelni a valóságban. Egy igazi modell került a nyári címlapra, aki keresztény nőként beszél az életéről. Hiteles történetét érdeklődve olvassák a tinik.
Felismertük, hogy a youtube oldalakon sokan követik a bloggereket, youtubereket, és Magyarországon még nincsen ilyen, lányoknak szóló keresztény vlog. Így elindítottuk az amerikai Girl Defined csatornát magyar felirattal, majd a Bella Girl Vlog youtube csatornát, amit egy lelkes önkéntesünk vezet. A 13-19 éves lányokat foglalkoztató témákról szól (pl. szerelem, barátság, szexualitás) humoros stílusban. Az Instagrammon és a Facebookon is jelen vagyunk, napi bátorítókat posztolunk, és vasárnaponként egy-egy igevers kerül az üzenőfalra a maga puritán valóságában. A lányok egyre gyakrabban hozzászólnak, lájkolnak, megosztások is jönnek, de leginkább személyes ajánlások útján terjed a Bella Girl híre. Lelkészek is visznek példányokat a közösségeikbe.

Téli számunk borítóján szintén egy modell szerepel, Flóra. Az ő történetét ismerhetik meg az olvasók.

Milyen témákról szól a lap?
A lap az általános és könnyed cikkek mellett mélyenszántó témákat is tartalmaz, őszinte vallomásokat, igaz történeteket. A benne szereplő nők felvállalják, milyen nehéz dolgokon mentek keresztül, mit próbáltak ki, hogyan menekültek meg. Sokféle témát érint az életmódváltástól, a hivatáskeresésen, a párkapcsolati kérdéseken, a jövő tervezésén át a közösségi oldalak világáig: Milyen a keresztény randizás? Kik az igazi barátok? Hogyan hallom meg Isten hangját? Mi a lelki békesség titka? A tabutémákat sem kerüli, beszél a homoszexualitásról, étkezési zavarokról, pornográfiáról.

Kik az önkéntesek?
Hétköznapi lányok és idősebb nők, van köztünk tanár, teológus, diák, egyetemista, a legfiatalabb csapattagunk (képszerkesztő) 12 éves.  Sokfélék a személyiségükben, életkorunkban, foglalkozásunkban, felekezeti hovatartozásunkban, de mégis egyek az elhívásban. Az önkéntes csapatban vannak fordítók, írók, olvasószerkesztők, fotósok, képszerkesztők, grafikusok, webmester, lektorok, közösségi médiafelelősök. Nagyjából 30-an végeznek aktív szolgálatot, akik az ország különböző pontjain, sőt külföldön is élnek. Facebook csoportban tartják a kapcsolatot egymással, barátságok is szövődtek közöttük. Folyamatosan csatlakoznak hozzánk, ha valaki már nem tudja vállalni a szolgálatot, jön valaki más a helyére.

Hol lehet megvásárolni a magazint?
A honlapon megtalálható a magazint árusító üzletek listája, és az előfizetés részletei.(bellagirlmagazin.hu/nyomtatott-magazin/magazin-elofizetes/)

Szeretnénk bizonyos példányszámot ingyenesen eljuttatni rászorulóknak, menedékházakba, gyermekotthonokba, alapítványokhoz. Ehhez kisebb-nagyobb hozzájárulással lehet támogatni az alapítványunkat.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR – : békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29,11)

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d blogger ezt szereti: