Kérdések és válaszok

Sötét kis titkok

Gondoltad volna, hogy legtöbbször az agyunkba beférkőző kis hazugságok okozzák a legtöbb gondot?

Bella-lányokat kérdeztünk arról, hogy nekik milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, és hogyan sikerült legyőzniük a gyengeségeiket.

Te tudnál azonosulni valamelyik történettel? *A neveket megváltoztattuk.

Timi – Én azzal küzdöttem a legtöbbet, hogy folyamatosan másokhoz, leginkább a barátaimhoz hasonlítgattam magamat. Olyan akartam lenni, mint a népszerű lányok, hogy befogadjanak. Aztán rájöttem, hogy valójában csak a” klónjukká” váltam, ahelyett, hogy inkább magamat adtam volna.

Bianka – Mindig is csúnyának tartottam magamat. A tükör előtt kétségbeesetten ragyogó hajért, bőrért, gyönyörű mosolyért imádkoztam – csupa olyan tulajdonságért, amit az emberek szépnek tartanak. Odáig fajultak a dolgok, hogy kilencéves koromtól kezdve már képtelen voltam smink nélkül kilépni a házból. De nemrég sikerült rávennem magam, hogy smink nélkül menjek el otthonról. Elhatároztam, hogy tudatosan megpróbálom szépnek látni magamat, és azóta egyre jobban el tudom fogadni a külsőmet.

Lili – Tizenkettedikben olyan depresszió tört rám, hogy félévkor már az ágyból felkelni sem volt kedvem. Senkitől sem fogadtam el segítséget, és nem voltam hajlandó iskolába menni. Nem volt miért éljek, és nem tudtam kimászni a gödörből. Amint a környezetem észlelte a problémát, egyre többen próbáltak segíteni. Az elején egyáltalán nem örültem neki, de aztán külső segítséggel lépésről lépésre sikerült kilábalnom a depresszióból.

Most már minden reggel hálás vagyok azért, hogy élhetek, és együtt lehetek a számomra fontos emberekkel.

Csodás segítők vesznek körül, mint az anyukám és a tanáraim, akik nagyon megértőek velem. Arra is lehetőséget kaptam, hogy visszamenjek a suliba, és még idén leérettségizhessek.

Azt tanácsolom nektek, hogy beszéljetek másokkal a problémáitokról, akkor is, ha nehéz.

Eszter – Belülről mindig nagyon magányos voltam, hiába vettem magam körül barátokkal. Aztán egy idő után rájöttem, hogy a barátaim csak arra kellettek, hogy minden döntésemhez vakon helyeseljenek. Hogyha nem kaptam tőlük elég megerősítést, szörnyen éreztem magam. Rengeteg elvárást állítottam magam elé, és teljesen bepánikoltam, amikor nem lájkolták elegen a képeimet a Facebookon.

A viselkedésem akkor változott meg, amikor rájöttem, hogy valójában milyen lehetetlenül viselkedek. Azóta igyekszem inkább én lenni a megerősítés a barátaim számára, és nem fordítva.

Mariann – A csordaszellem tehet az egészről. Amikor bekerültem a gimibe, nagyon szerettem volna az évfolyam népszerű köreibe tartozni, ezért olyan dolgokba keveredtem, amikről tudtam, hogy nem helyes, mint mondjuk a folyamatos bulizás és ivás. Össze-vissza hazudoztam a szüleimnek.

Tizenegyedikben egy barátnőm megjegyezte: „ Mariann, mi történt veled? Ez nem te vagy.” Ő segített rájönnöm arra, hogy nem lóghatok olyanokkal, akik a lehető legrosszabbat hozzák ki belőlem.

Egy évbe tellett, amíg sikerült leépítenem ezeket a kapcsolatokat, de jó döntés volt. Bár egy ideig nagyon egyedül éreztem magam, mert a régi ismerőseim összesúgtak a hátam mögött, de végül sokkal jobb új barátokat találtam, és egy ifi csoportot, ahol a mentorok rengeteget segítettek.

Marcsi – Mindig is rettegtem attól, hogy vajon mit gondolnak rólam mások. Megfelelési kényszerben szenvedek, állandóan azon vagyok, hogy mindenki elégedett legyen velem.

Emiatt sokszor nem merek kiállni magamért, félek a nagy horderejű döntésektől, a rossz jegyektől… Fokozatosan találtam meg a bátorságot ahhoz, hogy kimondjam, amit gondolok, és megtanuljak nemet mondani másoknak.

Most már tisztában vagyok vele, hogy minden alkalom, amikor szembenézek a félelmeimmel, csak még erősebbé tesz.

Vivien – Olyan kicsinek és bizonytalannak éreztem magam! Kerestem, de sehol nem találtam a helyemet. Egyedül az határozta meg a személyiségemet, amit otthon hallottam, nem volt kialakult véleményem a dolgokról. Konfliktushelyzetben csendben magamba zárkóztam, de közben belül óriási harc dúlt bennem. Egy idő után elegem lett abból, hogy senkinek se számítok, senkit nem érdeklek. Amikor rájöttem, hogy mennyi mindentől rettegek, eldöntöttem, hogy véget vetek ennek, és elhatároztam, hogy minden lehetőséget meg fogok ragadni az egyéniségem kibontakoztatására.

Fokozatosan rájöttem arra, hogy igenis fontos vagyok.

Márti – Nekem az elutasítás jelentett gondot. A gimiben nem voltak barátaim. Nagyon nehéz volt, mivel anyukám sem fogadott el olyannak, amilyen voltam. Akárhogyan is, de végül lassan sikerült anyukámmal rendezni a kapcsolatunkat, és ennek köszönhetően most sokkal szabadabbnak érzem magam.

Elindultam a megbocsátás útján, és már nem haragszom azokra, akik régebben bántottak.

Dóri – Otthon mindenféle drogokhoz hozzáférhettem, mivel nálunk a családban ez nem volt kirívó dolog. Sokáig tagadtam, hogy függő lennék, lerendeztem magamban annyival, hogy a drog csak egy „kis segítség” számomra a mindennapok túléléséhez. Aztán egy idő után már csak a szereken járt az eszem, és a hazugságaimmal meg a veszélyes dolgaimmal sok barátomnak fájdalmat okoztam. Féltem a haláltól, meg attól, hogy börtönbe kerülhetek, ezért úgy döntöttem, hogy rehabra megyek.

Egy év elteltével elmondhatom, hogy tiszta vagyok, bár sokszor kísért a gondolat, hogy „csak még egyszer” kipróbáljam.

Egyedül nem sikerült volna. A célom, hogy más, drogproblémákkal küzdő lányoknak segíthessek.

Hanna – Mindig is ostobának tartottam magam. Anyukámra mentális problémái miatt gyakran törtek  rá dührohamok, és olyankor minden apró kis hibáért én voltam a hibás. Olyan magányos voltam, hogy a hátsó kertben a macskánknak sírtam el a bánatomat! Bár a suliban egyre rosszabbul teljesítettem, egyik nap váratlanul jó eredményt értem el, és ez elindított bennem valamit – rájöttem, hogy talán mégis elérhetem az álmaimat!

Jázmin – Bár én szerettem őt, az apukám nagyon elutasító volt velem – már kiskoromban is ellökött magától, amikor megpróbáltam átölelni. Sosem mondta, hogy szeret, bezzeg a bátyáimmal rengeteg időt töltött. Egy idő után elkezdtem keresni a fiúk társaságát, mert a figyelmükre és elismerésükre vágytam. Egy alkalommal hallottam egy keresztény dalt, ami segített meglátnom azt, hogy a fiúk figyelme sosem lesz elég ahhoz, hogy fontosnak érezzem magam. Azóta igyekszem kezelni az elutasítást, és állandóan emlékeztetni magamat arra, hogy apukámon kívül rengetegen szeretnek.

Iza – Amikor fiatalabb voltam, rászoktam a maszturbálásra. Éreztem, hogy ez nem biztos hogy  helyes, de képtelen voltam leszokni róla. Most már tudom, hogy a testi vágy volt az, ami teljesen beférkőzött a gondolataim közé. Hiába hittem, hogy rám nem hat a zene vagy a filmek érzelemvilága, igenis nagy befolyással voltak rám.

Végül elegem lett, és megtanultam, hogyan lehet átadni a rossz gondolatok helyét a jóknak.

Felismered a hasonlóságot ezeknek a lányoknak az életében?

Bár mind különböző problémákkal küzdöttek, mégis elég őszinték voltak ahhoz, hogy beismerjék a hibáikat, esetleg bűneiket. Mindannyiuk életében elérkezett az igazság pillanata, amikor szembesültek a gyengeségeikkel.

Ezek a történetek arról tanúskodnak, hogy mindig van kiút, akkor is, ha néha muszáj külső segítséget igénybe venni. Azzal, hogy szembenéztek a problémáikkal, sikerült kitörniük a sötétségből.

Hogyha segítségre van szükséged, írj nekünk bizalommal a hello@bellagirlmagazin.hu címre. Bár nincsenek mindenre kész válaszaink, szívesen meghallgatunk, és esetleg találhatunk olyan szakembert, aki nálunk is többet tehet érted.

Vigyázzatok magatokra, vigyázzatok egymásra, Bella -lányok!

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d blogger ezt szereti: