BellaGirl Csapat

Somodi Yvette Nicolette – teológiai lektor, BellaGirl fordító

35 éves vagyok, 2 gyermekemmel és férjemmel Budapesten élünk, és a Pesterzsébeti Szabadkeresztény Gyülekezetbe járunk.
Elvált szülők gyermekeként nagyon sokat jelent számomra, hogy van egy Mennyei apukám, aki szeret engem és aki bármikor megvigasztal és bátorít. Én ezt apukámtól soha nem kaptam meg.

A Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezetben tértem meg egy karácsonyi evangelizáció során, ahol a szerető Atyáról és a János 3:16 csodálatos igeverséről volt szó. Azonnal igent mondtam, s ennek lassan már 19 éve.

Azóta sok mindenen mentem keresztül,voltak mélypontok és zuhanórepülések is az életemben, de nagyon sok szolgálattal teli év is. Hálás vagyok, hogy ismét a fiatalok felé szolgálhatok, és legfőképp a lányok felé mindig is feléjük volt elhívásom. Hatalmas áldás számomra minden egyes cikk lefordítása, főleg mióta megszületett kislányom Naomi, aki most 6 hónapos, azóta még jobban szívemhez szól a Bella Girl, amely egy egyedülálló magazin a tini és a fiatal lányoknak.

Az 1 Péter 2:9 igeverssel zárom soraim ” Hercegnő vagy a Mennyei Király Leánya”.

Áldott olvasást kívánok minden kedves Bella Girl olvasónak!

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d blogger ezt szereti: