Ajánló Bella Lányok

Egy mártír tinilány: Rachel Joy Scott

írta: Csenge

1999. április 20-án, az amerikai Columbine középiskolában két zaklatott diák fegyverrel támadt diáktársaira és tanáraira. 12 diák és egy tanár kapott halálos találatot és sokan megsebesültek. A támadók célpontjai között elsősorban színes bőrű, keresztyén, muszlim és zsidó diákok voltak. Az áldozatok egyike volt Rachel Joy Scott, egy 17 éves mélyen hívő keresztyén lány. Éppen az ebédlőben ült, amikor a támadók odaértek.

– Hiszel Istenben? – kérdezte az egyik fegyveres fiú, aki Rachel-t személyesen is ismerte.
– Tudod, hogy hiszek – válaszolta Rachel.
– Akkor mehetsz is hozzá – mondta a fiú és lőtt.

Rachel Joy Scott

Amikor Rachel szülei később megkapták a lány hátizsákját, amit halálakor is magán viselt, egy naplót találtak benne, amiben a Rachel testén átfúródó golyó megakadt. Belelapozva azt vették észre, hogy a lány Istennek írta a naplót. Később, mikor átkutatták a szobáját, naplók tucatjaira bukkantak, ugyanígy Istennek címezve: Rachel imádságok ezreit vetette papírra több éven keresztül. Írásait elolvasva kiderült, milyen mély és személyes kapcsolatot ápolt Istennel…

Naplóinak elolvasása arra inspirálta a szüleit, hogy könyvet írjanak a lányukról „Rachel könnyei” címmel.

Rachel könnyei

Körülbelül 12 éves voltam, amikor megkaptam ezt a könyvet a szüleimtől. Talán kijelenthetem, hogy a Biblia után ez a könyv gyakorolta életemre a legnagyobb hatást. Elolvasva rájöttem, hogy a hit nem csupán a „felnőttek dolga”. Rachel története és imái közel hozták hozzám Istent, és ennek hatására kezdtem én is keresni Őt. Rachel lett a példaképem, minden vágyam az volt, hogy olyan kapcsolatom lehessen Istennel, mint neki volt.

Ha érdekel Rachel története, bátran tudom ajánlani, hogy olvasd el a róla szóló könyvet! (Beth Nimmo és Darell Scott: Rachel könnyei)

Egy másik keresztyén áldozatról, Cassie Bernall-ról is készült könyv “She said yes” (Igent mondott) címmel, melyet édesanyja Misty Bernall írt, illetve Michael W. Smith róla írta “This is your time” (Ez a te időd) c. számát. Hallgasd meg!

Te igent mondanál, mint Rachel és Cassie,
ha neked szegeznék a kérdést:
Hiszel-e Istenben?

2 hozzászólás

  • Már film is készült belőle a naplók alapján Nem szégyellem címmel. Az vezetett ide, mert tudni akartam kicsoda Rachel. Jó cikk lett.

    • “Kedves Tamás! Köszönöm a tippet, eddig nem tudtam, hogy létezik film is, de mindenképpen meg fogom nézni. Örülünk, hogy ránk találtál! :)”

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás