Bella Lányok

A ZONGORA HERCEGNŐJE: FARKAS LILI

Egy teljesen hétköznapi tinilány, aki egy szempillantás alatt átváltozik a zongora hercegnőjévé. MOL ösztöndíjasaként számtalan versenyen megmérette tudását, a Nemzet Ifjú Tehetségeiért Ösztöndíjas,13 évesen a salzburgi Mozarteum Zeneművészeti Egyetem Különös Tehetségek osztályának hallgatója lett, és októberben az I. Danubia Talents Nemzetközi Zongoraversenyen, a 14 és 17 évesek kategóriájában legfiatalabb indulóként abszolút 1. helyezést ért el. A zene szeretetéről, kihívásokról és álmokról beszélgettünk Farkas Lilivel.

– BellaGirl(BG): Legutóbbi zongoraversenyen a nemzetközi zsűri a 78 magyar és 28 külföldi induló közül egyedüli magyarként Téged jutalmazott a kiemelt első helyezéssel és a különdíjat is neked ítélte. Mesélnél nekünk erről a napodról, az ott szerzett élményekről?

Mindenképpen különlegesebbek ezek a napok, hiszen a versenyeken mindenki izgul. Hiába vettem részt már sokszor, az izgulás soha nem marad el, amíg ki nem megyek a színpadra. Ilyenkor egész nap nem is tudok enni és másra sem tudok koncentrálni. Erre a Vácott megrendezett versenyre már kora reggel elindultam anyukámmal. Legtöbbször apukám kísér el mindenhova, akár versenyről, akár koncertről van szó, mert anyukám még nálam is jobban szokott izgulni, ami engem is még izgatottabbá tesz. Éppen aznap csak ő tudott elkísérni, de szerencsére elég jól tudott uralkodni magán. Versenyek előtt mindig kipróbálom a zongorát, amin játszani fogok és ismerkedek a terem hangulatával. Ha van lehetőség gyakorlótermet kapni, lassan átjátszom a nehezebb részeket. A színpadra menetel előtti perceket nagyon nem szeretem, a várakozás mindig idegőrlő, függetlenül attól, hogy milyen nagy a verseny/koncert. Ilyenkor már szeretek egyedül lenni, imádkozom, átgondolom a darabok tempóit, stb. Mikor kimegyek a színpadra, az izgulás szinte teljesen elmúlik. Ami nagyon fontos a legelején, az a légkör megteremtése, de ezt nehéz elérni, nekem még mindig nem sikerül. Először bele kell jönnöm és utána sokkal jobban meg tudom teremteni a légkört. Éppen ezért az először előadott darabomat nézem át mindig a legalaposabban.
Nagyon jól sikerült az előadásom, és különösen örültem neki, mert ez volt az első megmérettetésem a nyári szünet után, és kicsit tartottam attól, hogy kijöttem a gyakorlatból, de szerencsére egyáltalán nem így történt.
Miután lejátszottam, haza kellett mennünk, de még aznap tudatták velünk telefonon, hogy kiemelt első helyezést értem el. Nyilván nagyon jó érzés, ha első helyet érek el egy versenyen, de a legjobb benne az, hogy a belefektetett készülés és munka értelmet nyer és ösztönöz, hogy még jobb legyek.
Másnap a gálakoncerten játszottam egy darabot, majd átadták a díjakat. Az első díj mellé még kaptam egy különdíjat is, mégpedig egy lehetőséget, hogy szeptemberben a váci Szimfonikusokkal eljátszhatom Beethoven c-moll zongoraversenyét. Nagyon örültem neki, mert még soha nem játszottam zenekarral és szerintem minden zongorista számára egy hatalmas élmény, ha egy zenekarral maga mögött játszhat.

BG: Hogy jött a zongora iránt érzett szenvedélyed? Hány évesen, és kinek / minek a hatására döntöttél úgy, hogy komolyan szeretnél foglalkozni a zongorázással?
Mi volt életed első zongoradarabja, amit játszottál?

A szüleim zongoraművészek, négykezes koncerteket adtak, így a zene már a legelejétől életem része volt. Folyton hallgattam a gyakorlásaikat, szinte minden koncertre elkísértem őket, és már nagyon korán elkezdtem próbálgatni lejátszani a darabjaik dallamát.
Akkor döntöttem úgy, hogy komolyan szeretném csinálni, amikor elkezdtem nemzetközi versenyekre járni és nagyon jó visszaigazolásokat kaptam mind a helyezésekkel, mind a zsűriktől.
Életem első zongoradarabja egy egysoros kis darab volt. Sajnos nem emlékszem már sem a szerzőre sem a címére, de tudom, hogy mikor megtanultam, annyira tetszett, hogy mindig eljátszottam, amint megláttam egy zongorát.

BG: Mesélnél a családodról? Zongoraművész szüleid milyen hatással voltak / vannak rád? Milyen a kapcsolatod a testvéreiddel? Ők is játszanak valamilyen hangszeren? Szoktatok közösen zenélni?

A szüleim nagyon sokat koncerteznek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, ezért sokat utaznak, de szerencsére mikor tehetik, minket is magukkal visznek. Így már eljuthattam a családommal Amerikába és Kanadába is, és ezek az utak mindig nagyon szép emlékek maradnak.


Két testvérem van, egy 4 évvel idősebb nővérem, Laura, aki a Színművészetire jelentkezne, a 7 évvel fiatalabb öcsém, Lóci pedig a Fradi ígéretes focistája.
Jó a kapcsolatom velük, de ugyanakkor szerintem nagyon nehéz középsőnek lenni, mert sokat veszekszem mindkettőjükkel. A nővérem zongorázott, de abbahagyta, most énekelni tanul, és sokszor kísérem zongorán. Az öcsém láthatóan nem érdeklődik a zenei pálya iránt, amit megértek, amennyi zenét hall itthon szegény, de sok darabom tetszik neki, amit onnan tudok, hogy videójátékozás közben sokszor elkezd énekelni pár részt, miközben gyakorlok.

– BG: Hogy telik egy átlagos napod?

Egy átlagos napom pontosan úgy kezdődik, mint minden 15 évesnek. Korán kell kelnem, elmegyek az iskolába, ott vagyok 3-ig, hazajövök, kicsit kipihenem az iskolát és utána kezdődhet a gyakorlás. Hétköznap 3-4 óránál többet sajnos nem tudok gyakorolni, de szerencsére az iskolában nagyon megértő mindenki és akkor maradhatok otthon gyakorolni, amikor csak szeretnék. Ebben az évben sok időmet elvette, hogy külön németórákra jártam, mert Salzburgban, ahova járok, ott az összes óra németül folyik. A tanulás mindig másodlagos, de szerencsére sok mindent meg szoktam jegyezni az órákon. Meg persze én is szoktam a telefonomat használni, ami elég sok időt elvesz, ha nem figyelek. Anya azért mindig szól, ha átlépem a határidőt.

– BG: Milyen érzés volt, amikor kiderült, hogy felvételt nyertél a salzburgi  Mozarteum Zeneművészeti Egyetemre, és te lettél az első gyermektanítványa Rohmann Imre professzornak?

Leírhatatlan érzés volt, amikor megtudtam, hogy felvettek az egyetemre, de igazság szerint akkor örültem a legjobban, amikor kijöttem a felvételiről, mert az volt életem egyik legjobb élménye. Akkor játszottam az addigi legjobban, mindent sikerült megmutatnom, amit akartam, és már utána azt mondanám, hogy annyira nem is számított, felvesznek-e, csak egyszerűen nagyon örültem, hogy ilyen jól sikerült teljesítenem. Persze fantasztikus érzés volt, hogy felvettek, de azért izgultam is, mert ez nagyon nagy változást jelentet. A tanár úrról is rengeteg jót hallottam előtte, így nagy kihívás volt eleinte nála tanulni, de most már eléggé összeszoktunk és nagyon szeretek hozzá járni.

BG: Kéthetente hétvégenként jársz Salzburgba. Hogyan telik egy napod az egyetemen?  Mesélnél a professzorodról? A zenetanításon kívül mi mindent tanítanak még? Milyen a kapcsolatod a többi tanítvánnyal? Ők hány évesek? Van valamilyen különleges élményed?

 Általában péntek reggel indulok vonattal. Már aznap bemegyek gyakorolni és van egy zongoraórám. Szombat a legzsúfoltabb nap, 10-től 3-ig folyamatosan különórák vannak, aztán délután vagy zongoraórám van, vagy egy éppen aktuális kamarapróba, de közben nagyon jókat is tudok gyakorolni az ottani termekben. Vasárnap reggel is van egy zongoraórám, ez is körülbelül kétórás, mint a többi, és ilyenkor tényleg nagyon sokat dolgozunk a darabokon. Azt nagyon szeretem a tanár úrban, hogy nemcsak meghallgat és ad pár tanácsot, hanem együtt gyakorol velem. Nagyon szeretem, ahogyan zongorázik, és én is az ő felfogását szeretném követni a legtöbb zenei dologban. Anyukám nemrég azt mondta, hogy néha már hallatszik rajtam az ő tanítása, és ennek nagyon örülök.

A zongoraórákon kívül járok különórákra is, például az egyiken a ritmusérzéket fejlesztjük, a másikon a zenélés közbeni testtartást gyakoroljuk és tanácsokat kapunk, hogy hogyan maradjunk egészségesek, ne legyünk púposak, féloldalasak, stb. Aztán van zeneelmélet is, ahol minden órára hoz valaki egy darabot, amit aztán elemzünk, így új dolgokat tanulunk a darabnak köszönhetően. Az egyik órán komponálni tanulunk, ami nekem nagyon hasznos, mert eddig nem tanultam, hogyan kell zenét írni.

Akikkel együtt vagyunk órán, mind 18 év alattiak, mert én a pre college nevezetű osztályba járok, ahova a kisebbek járnak. A legtöbb tanulóval egyidős vagyok, és eleinte nem tudtam, hogyan fognak hozzám viszonyulni a nem túl jó némettudásom miatt, de szerencsére nagyon kedvesek és mindenben segítenek, ha valamit nem értek.
Különleges élményem szerintem még nem nagyon volt, aminek azért örülök is, mert szeretem, ha minden a rendes kerékvágásban megy és semmilyen meglepetés nem ér, főleg mióta egyedül járok ki.

BG: A dallamírás a zenészek körében nem túl népszerű tantárgy, neked pedig ez is könnyedén megy. Hogyan történik ez a gyakorlatban? Vannak olyan helyzetek, amelyek különösen megihletnek?  Mi volt az első saját komponált darabod?

Azért nem mondanám, hogy a komponálás annyira könnyen menne, mivel csak tavaly kezdtem el vele egyáltalán foglalkozni. Nem vagyok még túl tapasztalt ezen a téren, ezért nem tudom, mit tudok ihletnek nevezni, de az biztos, hogy nem mindig jön, főleg akkor nem, amikor leülök, hogy akkor most írok valamit. Inkább a leglehetetlenebb helyzetekben jut eszembe valami, amit aztán vagy sikerül megjegyeznem, vagy nem. Persze ez lehet, hogy csak nálam van így, de emiatt valószínű az, hogyha valamit írok (ami nem egy nap, van, hogy egy hétig sikerül megszülnöm három sort), sok olyan rész van, ami meglepően jó, de vannak részek, amik kicsit erőltetettnek hatnak. Tulajdonképpen csak egy késznek mondható darabom van, egy Sonatina, ami azért készült el, mert kifejezetten egy koncertre írtam. Ezen a koncerten az osztályunk tanulói mind írtak egy közös témára egy kis Sonatinát, amit aztán mind előadtunk. Nagyon izgultam előtte, mert még soha nem adtam elő saját darabot, de szerencsére tetszett a közönségnek, és szerintem is egész jó lett, főleg hogy az első darabom volt. Ennek az élménynek köszönhetően még sok darabot szeretnék írni, akár csak magamnak, de ennek is van egy nagyon jó hangulata. Szóval remélem, hogy jövőre még produktívabb leszek a saját darabokkal.

– BG: Milyen lemondásokkal jár az, hogy a zenei pálya mellett döntöttél?

Sok lemondással jár, amik miatt kisebb koromban sokat panaszkodtam, de most már egyre jobban megértem, mennyire szükséges az az idő is, amit esetleg mással töltenék. Szerintem most már megtanultam úgy beosztani az időmet, hogy mindenre maradjon elég, még ha a gyakorlás is a legfontosabb. Ha esetleg valahova mégsem jutok el, ahova szeretnék, eleinte talán kicsit bosszant, de mindig ez jut eszembe. Az elmúlt évben például sok osztályprogramra nem tudtam elmenni, mert mindig Salzburgban voltam, de akik a legfontosabbak, azok ezt mindig megértik és szakítanak rám időt akkor, amikor nekem is jó.

– BG: Hogyan viszonyulnak osztálytársaid, barátnőid a különleges adottságodhoz, a zenei pályán nyújtott kimagasló teljesítményedhez?

Az osztálytársaim mind nagyon elismerik és sokszor érdeklődnek. Ha zongora van a közelben, szokták kérni, hogy játsszak valamit, ami eleinte furcsa volt. Nem gondoltam, hogy érdekli őket a komolyzene, de ilyen esetekben tényleg nagyon aranyosak és érdeklődőek. Viszont a hétköznapokon ők is és én is elfelejtem, nem szeretek róla beszélni, meg azt sem szeretném, ha kivételeznének velem, szóval ugyanúgy dolgozatokat írok és felelek. Egyszóval teljesen olyan vagyok az iskolában, mint ők, ugyanolyan témákról beszélgetek, stb. Nekem sokkal jobb így, nem szeretek ilyen szempontból a középpontban lenni, viszont ha játszom nekik, az teljesen más és örülök, ha tetszik nekik is.

– BG: Szerinted mikor érdemes elkezdeni a zenetanulást?

 Úgy gondolom, hogy soha nem késő elkezdeni zenét tanulni vagy valamilyen hangszeren játszani. Nyilván ha valaki úgy, mint a foglalkozása akarja magáévá tenni a zenetudást és a legjobb akar lenni, van egy bizonyos határ, ami után már nem érdemes elkezdeni komolyan, legfeljebb csak hobbi szinten. Nekem is mindig azt mondják, hogy a tanulási folyamatban vannak olyan évek, amik a leghasznosabbak és ahol a legtöbbet lehet fejlődni, viszont ha már idősebben kezdjük el, ez a fejlődési készség nem jön vissza. Én nem kezdtem különösen korán a zongorázást, mindössze harmadikos voltam, amikor hivatalosan elkezdtem zeneiskolába járni, de nem hiszem, hogy le vagyok maradva olyanokkal szemben, akik pár évvel korábban kezdték. A legtöbbet szerintem a mostani éveim számítanak és nagyban befolyásolhatja a karrieremet, ahogyan most dolgozom.

– BG: Amikor nem zongorázol, mivel töltöd a szabadidődet?

 Amikor nem gyakorolok, sajnos van sok másik dolog is, amit meg kell csinálnom. Először is tanulok, de nagyon sokszor pakolnom és takarítanom kell magam után, mert nagyon rendetlen vagyok, és sajnos pillanatokon belül rendetlenség van körülöttem. A nővérem pont az ellentétem ebben. Mivel egy szobában vagyunk, a legtöbb konfliktus közöttünk azért van, mert sokszor el kell pakolnia utánam, amikor én nem tudok. Ezenkívül szeretek én is internetezni, talán túlságosan is, de olvasni is nagyon szeretek, ezért hogyha egy jó könyvet olvasok, ugyanolyan függő tudok lenni, mint amikor túl sokat internetezek. Meg persze egyre többet szeretek az osztálytársaimmal és a barátaimmal lenni és iskola után elmenni valahova. Egyszóval egyre több dolog érdekel és néha nehéz, hogy mit csináljak, de azért a gyakorlást mindig előtérbe helyezem.

– BG: Mennyi időt bírsz ki zongora nélkül? El tudnád képzelni az életedet zenélés nélkül?

 Tulajdonképpen tényleg nem sokat, pár nap után már érzem a hiányát, ha nem gyakorolhatok. Ez persze nem sokszor fordul elő, legfeljebb ha valahova elmegyünk hosszabb időre nyaralni. Akármennyire is jól éreztem magam, amint belépünk az ajtón és leteszem a cuccaimat egyből odamegyek a zongorához és valamennyit muszáj játszanom. Az életemet egyáltalán nem tudom elképzelni zene nélkül, hiszen mindig az vesz körül. Ha nem gyakorolok, zenét hallgatok, ha épp mást csinálok, a szüleimet hallgatom, ahogy gyakorolnak, egyszóval nem tudom, milyen lenne, de biztos vagyok benne, hogy nagyon rossz.

– BG: Melyik a kedvenc zongoraműved?

Nincs ilyen, mindig az a kedvencem, amit éppen tanulok.

– BG: Komolyzenén kívül milyen zenéket kedvelsz?

Mostanában azt vettem észre, hogy mindenféle zenét hallgatok: a klasszikustól a rockzenéig. Szeretek klasszikus zenét hallgatni, de játszani sokkal jobban szeretem. Szóval meg kell lennie a hangulatomnak arra, hogy figyelni tudjak rá. Ha fáradtabb vagyok, mindig könnyűzenét hallgatok, amit sokkal könnyebben be tudok fogadni.

– BG: Hívő szülők gyermekeként hogyan éled meg a hitedet a mindennapokban, a fellépéseken? Mit jelent számodra a gyülekezeted, a testvéri közösség?

Mindig imádkozom fellépések előtt és tényleg erőt ad. Jó érzés, hogy van egy ilyen dolog, amibe kapaszkodni tudok. Jelenleg sajnos nincs olyan gyülekezetünk, ahova rendszeresen járunk és ahol egy ilyen közösség várna minket, de remélem, hogy hamar találunk újra egy helyet, ahova járhatunk, mert néha nagyon érezzük a hiányát.

– BG: Mit gondolsz, nőként nehezebb lesz érvényesülnöd ezen a rendkívül férfias pályán?

Abból a szempontból tényleg nehezebb egy nőnek ezen a pályán, mert sok utazással és munkával jár, ami nagyon el tudja venni a családjával töltött időt. Mivel én tudom, hogyha lesz családom, ők lesznek számomra az elsők és nagyon nehéz lenne összeegyeztetni a munkával, de remélem, hogy Isten olyan párt és gyerekeket ad, akik ezt majd megértik.

– BG: Egy előadóművész esetében, különösen egy nőnél, mennyire fontos a külső?
Számodra mit jelent a szépség, szerinted mi a női szépség titka?

Szerintem fontos, hogy megnyerőek legyünk a külsőnkkel, hogy szépen és ízlésesen legyünk felöltözve a színpadon, de messze nem ez a legfontosabb, legalábbis számomra. Az is igaz, hogy egy nőnek fontosabb, hogy néz ki, de én sem viszem túlzásba, inkább azt tartom szem előtt, mikor öltözködök, hogy hogyan a legkényelmesebb, mi zavar a legkevésbé, stb. A női szépség titka szerintem a természetesség és az ápoltság, mivel az anyukámon mindig ezt látom.

– BG: Mi a legjobb tanács, amit valaha kaptál?

Az első kurzusomon vettem részt, ahol Aczél Péter hallgatott meg. Nagyon izgultam és elsőre nem is sikerült olyan jól a darabom, mint szerettem volna. Valamit mégis hallhatott bennem, mert azt mondta, hogy a jó az soha ne legyen nekem elég. Tulajdonképpen ettől a naptól kezdve kezdtem el nagyon komolyan venni a gyakorlást.

– BG: Mik az álmaid? Hogyan képzeled el magad 5-10 év múlva?

Nem szeretnék magamnak olyan konkrét elképzeléseket kitűzni, mert úgysem tudom megmondani, mi történhet 5 év alatt. Mikor elég idős leszek, szeretnék kiköltözni Salzburgba, hogy még több időt töltsek az iskola falai között. Esetleg egy ott lakó egyetemistaként látom magam. A 10 évvel későbbi életembe még bele se merek gondolni, olyan sok minden történik velem most is. Szóval csak remélem, hogy közel leszek az álmomhoz. Annyira pontosan még az álmomat sem tudom megfogalmazni. A legfőbb célom talán az, hogy a világ minden táján koncertező előadóművész legyek. De bármit is hoz a jövő, egy biztos, hogy zenével fogok foglalkozni.

– BG: Mit üzensz a Bella Girl olvasóinak?

Csak olyat tudok mondani, amit nagyon sokszor hallani mindenhonnan, hogy merjünk nagyot álmodni, és a célhoz vezető út mindig kudarcokkal van kikövezve. Soha nem szabad feladni! Engem már rengeteg kudarc ért, de mindig sikerült felállnom és a hasznomra fordítanom. Szóval, ha még néha nem is értjük, mi miért történik velünk, emlékezzünk, hogy ez is Isten terve és valami sokkal jobbat fog kihozni belőle.

ÉLETKOR: 15
TESTVÉREK: Farkas Laura (19), Farkas Lóránt (8)
HOBBI: olvasás, éneklés, rajzolás
KEDVENC TANTÁRGY: ének, történelem
KEDVENC ÉTEL: kínai rizs
KEDVENC ITAL: Fanta
ÁLOM: Zongoraművész lenni és bejárni a világot
VÁGY, AMI MÁR BETELJESÜLT: Amikor megszületett az öcsém, mert előtte mindig is akartam egy kistestvért.

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadnod. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás