Ajánló

Humor mindennap

grafika egy mosolygó könyvről

Ha hallottad már ezt a mondatot: „Nagyon jó keresztény lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet” – most azt is megtudhatod, honnan származik az idézet. Adrian Plass írta „Egy kegyes kétbalkezes” című könyvében.

És mennyire igaz ez: amikor egymagunk vagyunk olyan jól elképzeljük, hogyan kellene viselkedni, hogy Istennek tetsző legyen. Aztán kimegyünk a világba, és hát…, nem mindig úgy sülnek el a dolgok, ahogy azt otthon szépen elképzeltük.

A könyv, amit ajánlok, egyszerre vicces és rendkívül elgondolkodtató, ugyanakkor felszabadító érzés olvasni. Igen, akarunk igaz hittel élni, de olykor elbukunk, más is elbukik, sőt Adrian könyvét olvasva gyakorlatilag egy egész bukdácsolás-sorozatot élhetünk át. Menne ő a kóruspróbára, hiszen Istenre tekint, de közben ott van az a nagyon jó film a tévében; persze, fontos dolog a bizonyságtétel, de mit tehet az ember ha a nyula pont ekkor szabadul el…

Lehet úgy is olvasni, hogy csupán a humoros oldala érint meg, és amolyan görbe tükörként marad meg benned. De ha újra előveszed, pár év múlva talán úgy is megérint, hogy utána sokáig veled maradnak gondolatok, arcok, jelenetek.

A könyv Adrian mindennapjait mutatja be napló formájában (a cím és a stílus a 13 ¾ éves Adrian Mole titkos naplójához hasonló). Megismerjük feleségét, Anne-t (rajta gondolkodtam a legtöbbet és őt kedveltem talán legjobban a karakterek közül: bölcs és megfontolt, a hite mély, elnéző és bátorító) és fiukat, Geraldot. Gerald igazi humorherold, aki persze az egyházból is tréfát űz. És hogy Adrian milyen? Nos, nagyon igyekszik jó apa és kiváló hívő lenni, szerepet vállalni a gyülekezet életében, másokat Krisztushoz vezetni, de közben vagy félreérti a dolgokat, vagy összekeveri érzéseket, a történéseket, vagy éppen túlreagálja. Úgyhogy garantált a jókedv a könyv olvasása közben.

Egy kegyes kétbalkezes naplója című könyv borítója

https://www.libri.hu/konyv/adrian_plass.egy-kegyes-ketbalkezes-naploja.html

és a folytatás:

https://www.libri.hu/konyv/adrian_plass.kegyes-ketbalkezes-visszater.html

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d blogger ezt szereti: